Gazdaság

„A magyar érdekeket védjük”

Gál Kinga: A kohéziós források járnak Közép- és Kelet-Európának, hiszen megnyitottuk piacainkat a nyugati cégek előtt, amelyek azóta óriási nyereségeket termelnek a régióban

A magyar gazdák érdekeit és a visegrádi régió támogatásának szükségességét hangsúlyozta Deutsch Tamás, a brüsszeli költségvetési szakbizottság fideszes tagja. Az Európai Bizottság következő, többéves költségvetési keretbe javasolt számait az Európai Parlament is vitatja.

agrárium 20180531
A fejlesztési források elvonásának az agrárium lehet az egyik nagy kárvallottja (Fotó: Hegedüs Róbert)

A tervezet nem növelné, hanem csökkentené az uniós költségvetést, annak ellenére, hogy számos tagállam, így hazánk is jelezte, kész növelni befizetéseit – jelezte Deutsch Tamás, a brüsszeli költségvetési szakbizottság fideszes tagja azt követően, hogy az Európai Parlament (EP) megszavazta az Európai Bizottság 2020 utáni többéves uniós pénzügyi keretre vonatkozó javaslatát. „Nem engedhető meg, hogy a regionális fejlesztések és a közös agrárpolitika forrásai lássák kárát a bizottság elképzeléseinek, meg kell védenünk a magyar gazdák, vállalkozások és polgárok érdekeit” – emelte ki. Rámutatott: az uniós fejlesztési pénzek nem könyöradományok, a magyar régiók jogosultak ezekre a forrásokra. Ezzel szemben az Európai Bizottság szubjektív, úgynevezett jogállamisági kritériumokat társítana az uniós források lehívásához. Deutsch Tamás szerint hazánk az elmúlt években folyamatosan bizonyította, minden szempontból megfelel az európai értékeknek. Bármelyik mutatót vizsgálják is, az unió élmezőnyébe tartozunk.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő a szavazást követően hasonlóan fogalmazott. Szerinte fikció az uniós támogatások jogállamisághoz kötése, hiszen e szubjektív kritériumok bevezetése ellentétes az uniós szerződésekkel. Úgy vélte, a magyar régiók, vállalatok az elmúlt években bizonyították, hogy jól és sikeresen használták fel a rendelkezésre álló forrásokat: kiemelkedő növekedési mutatók, folyamatosan javuló költségvetési helyzet, csökkenő munkanélküliség, erősödő foglalkoztatottság mind azt jelzik, hogy 2010 óta a magyar régiók a gazdasági fejlődés pályájára álltak. Magyarországnak sikerült kihevernie a korábbi szocialista kormányok elhibázott gazdaságpolitikájának következményeit. Elfogadhatatlan, hogy most az Európai Bizottság javaslata ezeket az uniós mércével számítva jól teljesítő, sikeres régiókat büntetné azzal, hogy forrásokat von el tőlük – vélekedett.

Gál Kinga szerint nem támogatható a magyar néppárti delegáció számára a javaslat, mivel több tízmilliárd euró kohéziós forrást csoportosítanának át az új uniós tagállamokból. A kelet-közép-európai és balti tagállamok felzárkóztatása a nyugati tagállamokhoz ugyanis még messze nem fejeződött be. „A kohéziós források járnak Közép- és Kelet-Európának, hiszen megnyitottuk piacainkat a nyugati cégek előtt, melyek azóta óriási nyereségeket termelnek a régióban. A pénzügyi keretre vonatkozó helyes megközelítés sokkal inkább az lenne, ha növelnék a schengeni külső határokat s így az egész uniót védő tagállamok forrásait” – emelte ki.

Az Európai Parlament lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában szintén vitatja az Európai Bizottság következő többéves költségvetési keretben javasolt számait. A közlemény szerint az uniós bizottság adataiból nem látszik, a javasolt forráscsökkentések milyen mértékben sújtanák az európai régiókat és a mezőgazdaságból élőket. A számítások azt mutatják, az előbbiek tíz, az utóbbiak tizenöt százalékkal kevesebből gazdálkodhatnának, szemben a bizottság ötszázalékos adatával.