Gazdaság
A maginfláció szintje formálja a jegybank monetáris politikáját
Hétindító. A Bézs-könyvet szerdán publikálja a Fed
Az Egyedült Államokban kedden teszik közzé az ISM Market szolgáltatóiparimenedzser-indexét, amely kisebb, 57,2 ponttal kisebb javulást mutathat februárra nézve a januári 56,7 pont után. Szerdán pedig a magánszektorbeli munkaerőpiacról érkezik jelentés. Februárban a nem mezőgazdasági területeken akár 185 ezren is többen dolgozhatnak, mint januárban – mondta lapunknak Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője. Hozzátette, ez a munkapiaci adat előfutára a pénteki, az állami szektorokat is magában foglaló, átfogó jelentésnek. Amely egyébként a munkanélküliség enyhe csökkenését jelzi majd várhatóan, a ráta 4-ről 3,9 százalékra csökkenhet.
Szerdán jelenik meg az amerikai jegybank szerepét is betöltő Fed Bézs-könyve, ebben az egyes ágazatok gazdasági kilátásait elemzi, valamint az aktuális és várható gazdaságpolitikai lépéseket.
Eközben Európában csütörtökön az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére érdemes figyelni, amely azon felül, hogy az aktuális negyedév végi ülés, a pénzintézet új gazdasági és inflációs előrejelzést is ad. Nyeste Orsolya úgy véli, lefelé módosíthatják a növekedési előrejelzéseiket, a legnagyobb kérdés mégis az, bejelentenek-e bárminemű változtatást a monetáris politikára nézve. Az elemző úgy véli, nyárig szinten maradhatnak a kamatok, az utána következő időszakban ez már kérdéses.
Hazánkban hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalom tavalyi és 2018 decemberi adatait, részletes jelentésében. Tavaly az export euróban számolt értéke 4,3 százalékkal nőtt, az import 6,9 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.
Kedden a kiskereskedelem januári forgalmi adatait teszi közzé a KSH. A kiskereskedelmi üzletek forgalma tavaly decemberben a nyers adat szerint 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly a forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított és a nyers adatok szerint egyformán – hat százalékkal nagyobb volt az előző évinél.
Csütörtökön a januári ipari termelés első becslését teszi közzé a KSH. Tavaly decemberben az ipari termelés 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 5,7 százalékkal nőtt, a tavalyi év egészében az ipari kibocsátás 3,6 százalékkal volt nagyobb az előző évinél.
Pénteken a fogyasztói árak februári statisztikáját publikálja a KSH. Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben. Egy hónap alatt, 2018 decemberhez képest, a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek. Nyeste Orsolya úgy véli,a jegybank a maginfláció mutatójára fókuszál, ez határozza meg az MNB monetáris politikáját is. Ugyanis, ahogyan írtuk, több elemzői vélekedés szerint már a hónap végén megkezdődhet az óvatos szigorítás.