Gazdaság

A legdrágábbak a garzonok

Változatlanul jelentős a kínálat a közepes méretű ingatlanokból – Egyelőre a kereslet sem csökken

A fővárosban és vidéken is olykor harminc százalékkal drágábban kínálják manapság a kis alapterületű lakásokat négyzetméterenként, mint a nagyobbakat. Az eladásra meghirdetett huszonegy négyzetméteres fővárosi garzonok átlagos négyzetméterára már megközelíti a hatszázhúszezer forintot.

A tavaly óta élénkülő magyarországi lakáspiacon a hirdetések alapján az ötven-hetven négyzetméteres lakásokból a legjelentősebb a kínálat, és a kereslet is erős irántuk, ennek ellenére nem ebben a méretkategóriában a legmagasabbak a négyzetméterárak – áll az Ingatlan.com friss elemzésében, amely a 2016-os lakáskínálatot vizsgálja.

Mind a fővárosban, mind a tízezernél nagyobb lélekszámú vidéki városokban meghirdetett kis alapterületű - húsz-harminc négyzetméteres - lakások négyzetméterárai a legmagasabbak. Budapesten ezeket a lakásokat az idén átlagosan 368–618 ezer forintért, vidéken 171–349 ezer forintért hirdetik, miközben a nagyobb lakásoknál a fővárosban 338–466 ezer forint között mozognak az átlagos négyzetméterárak, a vidéki városokban pedig százhetvenháromezertől kétszázhatvanegyezer forintig terjed a skála.

A kis alapterületű lakások esetében – elsősorban Budapesten – árfelhajtó tényezőt jelent a befektetők által generált kereslet – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. „A lakások méretéhez képest Budapesten a huszonegy négyzetméteres garzonlakásokat lehet a legdrágábban kiadni, átlagosan nyolcvankilencezer forintért, a vidéki városokban pedig a harminckét négyzetmétereseket havonta átlagosan hetvennyolcezer forintért. A jobban kiadható, alsó méretkategóriába tartozó lakásokért a befektetők könnyebben fizetik ki a magasabb árat” – mondta Balogh László.

Az alapterületeket tekintve akár egy-két négyzetméteres különbségnél is számottevő lehet az átlagos négyzetméterárak eltérése a hirdetések alapján. A negyvenöt négyzetméteres fővárosi lakásoknál az átlag 464 ezer forint. Ezzel szemben az alig nagyobb, ötven négyzetméteres lakásoknál kevesebb mint négyszázezer forint az átlagár. „A jelentős különbség egyértelműen a kínált lakások számával függ össze: az ötven négyzetméteres ingatlanok kínálata ugyanis kétszer akkora, mint a negyvenöt négyzetmétereseké. Azokban a kategóriákban, ahol nincs nagy választék, a vevők kénytelenek magasabb árat fizetni egy-egy ingatlanért” – emelte ki a szakember.

Ezt az összefüggést érdemes szem előtt tartani ingatlanok vásárlása és értékesítése során is. „Amennyiben vevőként azt tapasztaljuk, hogy egy ingatlan irányára aránytalanul magas, érdemes körbenézni a picit kisebb vagy picit nagyobb lakások között, hátha találunk olyan méretkategóriát, ahol több eladó versenyez a vevők pénzéért. Ha pedig ingatlant értékesítünk, érdemes először körbenézni, hogy a saját lakásunkkal összehasonlítható ingatlanokból mennyit kínálnak eladásra. Ha méretét és állapotát tekintve kevés hasonló ingatlant találunk, akkor mi is magasabb áron tudjuk értékesíteni lakásunkat” – közölte Balogh László. Hozzátette: az alapterület mellett az eladósorban lévő lakások árát egyéb tényezők is befolyásolják, mint például az építéshez felhasznált anyagok, a lakás állapota vagy elhelyezkedése.

A szakember szerint a kisebb lakások magasabb négyzetméterára a közeljövőben is megmaradhat, különösen a fővárosban, mert ezeknek a lakásoknak a vételára alacsonyabb. Budapesten a kis lakások piacának támaszt ad az idegenforgalom, ezen belül a lakáshotelek iránti kereslet, illetve az évről évre megújuló, a felsőoktatásban tanuló diákok részéről érkező igény. Az Ingatlan.com előrejelzése szerint a nagyobb alapterületű, új építésű lakások átlagos négyzetméterára a családi otthonteremtési kedvezmény keresletélénkítő hatása miatt meghaladhatja a garzonlakásokét, de ezeknek a lakásoknak a tömeges megjelenésére előreláthatólag egy-két évet még várni kell.