Gazdaság

A kormány a magyar gazdák helyzetén akar javítani

Ülésezett az uniós mezőgazdasági és halászati tanács

A kormány célja a magyar gazdák helyzetének javítása a közös uniós agrárpolitika finomhangolásakor - jelentette ki Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár hétfőn, a mezőgazdasági és halászati tanács luxemburgi ülése után.

A Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Czerván György az ülést követően arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság 2016 szeptemberében hozta nyilvánosságra a közös uniós agrárpolitikára vonatkozó alapjogszabályok egyszerűsítésére vonatkozó javaslatát.
Elmondta, a változtatások könnyítenék mind a termelők, mind pedig a végrehajtásért felelős tagállami intézmények adminisztratív terheit. Ugyanakkor a javasolt módosítások nem jelentik a legutóbbi, 2013-ban elfogadott reform felülvizsgálatát - jelezte.
Az államtitkár kiemelte, magyar szempontból fontos eredmény, hogy az önkéntes termeléshez kötött támogatások keretei nem változnak, ezek továbbra is a magyar gazdákat segítik, és ösztönzik a foglalkoztatást.

Elmondta azt is, hogy a zöldség és gyümölcs termelői szervezetek nemzeti támogatását a negyedére csökkentette volna a bizottsági javaslat, azonban magyar kezdeményezésre, több tagállam támogatásával olyan szöveg került be a körvonalazódó tanácsi álláspontba, amely nemcsak megakadályozza a csökkentést, hanem akár a jelenleg fizetett támogatás kétszeresének kifizetésére is lehetőséget ad.

Czerván György kiemelte, az ülésen született megállapodás a mezőgazdasági miniszterek álláspontját tükrözi, a szabályok végleges elfogadásához azonban az Európai Parlament mint társ-jogalkotó egyetértése is szükséges. Ennek megszerzése az ősz folyamán várható, így az új szabályok 2018. január 1-jével lépnek hatályba.

Beszámolt arról is, hogy a tanács ülésén az uniós bizottság bemutatta az ökológiai fókuszterületek kétéves végrehajtási tapasztalatairól készített jelentését. Az ebben foglaltak alapján a bizottság nem tervezi az ökológiai jelentőségű területek kötelező 5 százalékos arányának növelését - közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár.