Gazdaság
A kompakt autókkal is erősít a jövőben a Mercedes a piacon
Szijjártó Péter miniszter: Nem tervezi új gyár létesítését a BMW Európában

Jelentősen nagyobb nyereségre, valamint több bevételre számít a Daimler német járműgyártó óriás az idén az elmúlt évhez képest. A negyedéves jelentés szerint a kedvező prognózis a növekvő kínai keresletnek köszönhető, emellett egyre nagyobb az érdeklődés a kompakt modellek iránt a világpiacon. A Daimler adatai szerint 2014 negyedik negyedévében éves szinten 14 százalékkal nőtt az eladott Mercedes és Smart autók száma, elérve a 483 ezret. A gyártó összesített bevétele 11 százalékkal nőtt és 35,75 milliárd euró lett, a nettó nyereség viszont 29 százalékos csökkenés után 1,19 milliárd euróra esett – adta hírül a távirati iroda. Az előrejelzések szerint egyre meghatározóbb lesz a járműgyártás.
Mint lapunk korábban megírta, a kecskeméti Mercedes-gyár igazgatója nemrégiben azt mondta, kiemelkedő szerepe lesz az egységnek a kompakt autók családjának fejlődésében. Ahhoz azonban, hogy még több autó készüljön Kecskeméten, bővítésre, vagyis új gyár építésére lenne szükség. A Daimlernél évek óta terítéken van a kecskeméti bővítés koncepciója. Piaci szakértők szerint hatalmas lökést adnának a magyar gazdaságnak az autógyárak bővítései. Már biztos, hogy az idén a hazai Suzuki-gyár bővíti kapacitását. Szijjártó Péter a Figyelőben tegnap megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy nyit-e gyárat Magyarországon a BMW, leszögezte: tavaly decemberben Münchenben tárgyalt a vállalat képviselőivel, akik világossá tették, hogy nem akarnak új gyárat létrehozni Európában, „viszont Magyarországon így is van egy láthatatlan gyáruk”, mivel sok magyarországi beszállítójuk van, és ezt a hálózatot szívesen továbbfejlesztik. Március végéig három új magyarországi amerikai befektetésről tesz bejelentést Szijjártó, ebből kettő autóipari vállalat, és ez összesen 510 új munkahelyet és 15,5 millió dolláros beruházást jelent majd az országnak.