Gazdaság

A kockázat a pénzintézeteké

Részlegesen pert nyert tegnap a Magyar Cetelem

Az árfolyamkockázat terheit is a bankoknak kell viselniük – állítja a Civil Összefogás Fórum. Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert tegnap a Magyar Cetelem Bank, a Széchenyi István Hitelszövetkezet keresetét azonban elutasította a Fővárosi Törvényszék.

lomnici
ifj. Lomnici Zoltán

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – a hozzá beérkező jelzések és a birtokában lévő bizonyítékok alapján – úgy ítéli meg, hogy a devizaalapú hitelkihelyezésből adódó árfolyamkockázatot is a bankoknak kell viselniük – jelentette ki a Magyar Hírlapnak tegnap ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF szóvivője. Mint mondta, a Kúria jogegységi határozata alapján a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető. Elmondta, hogy egyes – az ügyfeleknek kiküldött – banki elszámolások olyan matematikai képletet tartalmaznak az árfolyamkockázat kiszámítására, amelynek megértéséhez magas fokú számtani ismeretek szükségesek. Mivel ezzel egy átlagember nem rendelkezik, így – ha bizonyítható, hogy a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen –, a szerződés részlegesen vagy teljesen érvénytelen.

Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert a Magyar Cetelem Bank. A Fővárosi Törvényszék tegnap kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei. A bíróság elutasította a Széchenyi István Hitelszövetkezet keresetét, mert a hétből hat elvnek feleltek meg a pénzintézet általános szerződési feltételei.