Gazdaság
A kisboltokban is csökkent a sertéshús ára
Kiemelte: a sertéshús áfájának csökkentése évente huszonötmilliárd forint megtakarítást jelent a vásárlóknak, vagyis egy négytagú család évente tízezer forintot takarít meg az intézkedéssel. Az államtitkár elmondta, hogy a várakozások szerint az idén tizenöt-húsz százalékkal több sertéshús fogy az üzletekben, mint tavaly, ugyanakkor mintegy tíz százalékkal, több mint 3,3 millió darabra nőtt a hazai sertésállomány is.
Cseresnyés Péter, az Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és -képzésért felelős államtitkára ezzel egy időben a távirati iroda közlése szerint arról beszélt, hogy a sertéshús áfájának csökkentése mellett közvetett hatásként a foglalkoztatás is növekszik. A munkahelyvédelmi akcióterv keretében évente átlagosan kilencszázezer ember bérterheinek kifizetését támogatja az állam a munkáltatók felé, s ebben a kedvezményrendszerben a mezőgazdasági termelők is szerepelnek. Arra biztatják a termelőket, hogy továbbra is műveljék kertjüket, ezáltal egészségesebb termékeket tudnak előállítani.