Gazdaság
A kezdeményező szerepből a nemzeti bank nem engedhet
A válság egyértelműen bebizonyította, hogy nem elég, ha az illetékesek csupán az alacsony inflációra összpontosítanak
A szakember kitért arra is: a hazai bankrendszer konszolidációját néhány éves időtávon zárhatjuk le, de ehhez ösztönzőket is kialakít a jegybank, amelyek felgyorsítják a folyamatot.
– Mekkora kihívást jelent az ügyvezető igazgatói pozíció? Tervez-e a korábbiakhoz képest változásokat?
– Hatalmas megtiszteltetés és egyben óriási szakmai kihívás számomra ez az új pozíció. Korábban döntően makrogazdasági és monetáris politikai elemzésekkel foglalkoztam, most ezen területek mellett a pénzügyi rendszer elemzéséért felelős részek is az irányításom alá kerültek. A gazdasági válság alapvetően átrajzolta a jegybankok szerepfelfogását, és ezzel együtt kérlelhetetlenül mutatott rá a korábban főáramúnak tekintett közgazdaságtan hiányosságaira. Új pozíciómban az ország egyik legfelkészültebb csapatával együtt lehetőséget kaptam arra, hogy szerepet vállaljak a monetáris politika formálásában és az új keretek megszilárdításában. Emellett egyre szélesebb skálán mozgó elemzéseinkkel a válságot követő világ közgazdasági törvényszerűségeinek feltérképezésében is aktív résztvevő lehetek.
– Továbbra is arra a proaktív, vagyis kezdeményező hozzáállásra számíthatunk a jegybanktól, amit az elmúlt években megszoktunk?
– Mivel akár a monetáris politika eszköztárának átalakítását, akár a pénzügyi rendszer stabilizálását illetően a keretrendszer egyértelmű kijelölése már megtörtént, így ezeken a területeken a hangsúly egyre inkább az elért eredmények megtartása, illetve a szükséges finomhangolás irányába fog tolódni. Ugyanakkor a gazdaság hosszú távú, fenntartható növekedési lehetőségeinek támogatásában még számos nyitott kérdéssel szembesülhetünk. Ezen a területen, legyen szó épp a monetáris politika döntéseiről vagy a bankrendszer működéséről, a proaktivitásból nem engedhetünk. Ezért új jegybanki ötletekből továbbra sem lesz hiány, legfeljebb a fókusz fog kissé megváltozni.
– Említette, hogy a válság után megváltozott a jegybanki szerepfelfogás. De mennyire?
– A válságot megelőző passzív szerepfelfogást követően a válságkezelési, majd az azt követő helyreállítási periódusban a jegybankok egyre aktívabban, eszköztáruk egyre szélesebb spektrumát használva léptek fel. A hagyományos eszközök mellett egyre nagyobb arányban jelentek meg a nem hagyományos lépések is. A jegybanki eszköztár átalakult és egyre komplexebbé vált. Ez a fordulat nálunk 2013 után következett be. Az alapkamat fokozatos mérséklése mellett az MNB újabb és újabb célzott lépésekkel jelentkezett, amelyek központjában a vállalati hitelezési aktivitás erősítése, a gazdaság sérülékenységének csökkentése és a monetáris transzmisszió helyreállítása állt.
– Pedig a jegybank mandátuma továbbra is tükörtiszta!
– Ez pontosan így van. A jegybanktörvény egyértelműen kimondja: a Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. A monetáris tanács ennek szellemében hozza meg döntéseit. Ugyanakkor a válság egyértelműen bebizonyította, hogy a jegybankoknak nem elegendő csak az alacsony inflációt monitorozni, hisz a gazdaságban alacsony inflációs időszakban is épülhetnek fel súlyos egyensúlytalanságok, hitelpiaci túlfutások, amelyek a buborékok kidurranását követően tartósan visszavetik a gazdaság növekedését, egyben ellehetetlenítve az inflációs cél elérhetőségét. Erre legjobb példa talán az eurózóna esete. Az egyik legfontosabb jegybanki tanulság, hogy az infláció részletes értékelése mellett elengedhetetlen a bankrendszerben és a különböző eszközök piacain zajló folyamatok párhuzamos, mélyreható elemzése. Ezen utóbbi két tényezőre reagálva az úgynevezett makroprudenciális – a bankrendszer viselkedését érintő – szabályozás új elemként jelent meg a jegybanki döntéshozatalban. Úgy vélem, előretekintve is ez lesz a monetáris politika jövője. A hagyományos, az alapkamat változását eredményező eszközök egyre inkább kiegészülnek a pénzügyi rendszer aktivitását és kockázatvállalását közvetlenül is befolyásoló makroeszközökkel.
– Minden tiszteletünk ellenére nem értjük. Ha nullaszázalékos, vagyis nagyon alacsony az infláció, akkor miért szükséges más területre koncentrálnia a monetáris politikának?
– Jelenleg hazánkban az infláció távol van az egészségesnek tartott és egyben az árstabilitásként definiált háromszázalékos értéktől. A jegybank célja olyan kamatkörnyezet kialakítása, amely megfelelő ösztönzést ad a reálgazdaságnak, és ezen keresztül biztosítja, hogy 1,5-2 éves időhorizonton az infláció elérje a kívánatosnak tartott három százalékot. Ezt három pilléren keresztül valósítjuk meg. Az első a gazdaság valamennyi szereplőjének viselkedését általánosan befolyásoló jegybanki alapkamat alakítása. E tekintetben a monetáris tanács üzenete egyértelmű: a jelenleg elért historikusan alacsony, 1,35 százalékos irányadó ráta tartós fennmaradására számíthatunk. A második pillérben célzott programokat találunk. Ezek egyrészt a kis- és középvállalati körben jellemző hitelezési korlátok feloldását és ezzel a hitelezés élénkítését támogatták, másrészt az alacsony irányadó kamat hatásának a hosszabb hozamokra történő kiterjesztését segítették. Előbbi a növekedési hitelprogram, míg utóbbi az úgynevezett önfinanszírozási program keretében került bevezetésre. Végezetül az intézkedések harmadik pillére a pénzügyi közvetítés helyreállítását, a bankrendszer mérlegének a megtisztítását, ezen keresztül a monetáris transzmisszió erősítését szolgálta. Látható, hogy valamennyi intézkedés hátterében az áll: az alacsony kamatkörnyezet ösztönző hatásai a gazdaság minél szélesebb körében érvényesüljenek, segítve az árstabilitás elérését.
– Hogyan illeszkedik ezen lépések sorozatába a kamatfolyosó eltolása?
– A kamatfolyosó eltolásának célja az önfinanszírozási program alapvető céljainak támogatása. Szeretnénk elérni, hogy a bankrendszer a jegybanki betéti eszközök igénybevétele helyett állampapír-állományát növelje. Ez a lépés is ebbe az irányba mutat: nem szeretnénk, ha az a banki likviditás, amely a kéthetes betétből kiáramlik, újból az úgynevezett egynapos betéti eszközben jelenne meg. Ez indokolta, hogy a kamatfolyosó alsó szélét jelentő egynapos jegybanki betét kamata 0,35-ről 0,1 százalékra, míg az egynapos hitel kamata 2,35-ről 2,1-re változott. Mindez támogatja, hogy a bankok aktívabban kezelhessék likviditásukat, aminek eredményeképp állampapír-piaci szerepük tovább nőhet.
– Miként segíti a gazdaságpolitika új növekedési modelljét a jegybank?
– A válság előtt követetthez képest a gazdaságnak teljesen új növekedési modellre van szüksége. Ez igaz mind a gazdaság növekedési képességét meghatározó termelési tényezők bővülésére, mind a finanszírozási oldal alakulására. A jegybanki döntések mind a kettőre alapvető hatással bírnak.
– Milyen finanszírozást szor-galmaznak?
– A nemzetközi példák alapján egyértelműen azok az országok tudtak tartós sikert elérni, ahol a felzárkózást külső hitelfelvétel helyett nagy arányban belső megtakarítások finanszírozták. Ebben a magyar gazdaság a válság előtt teljesen eltérő utat követett. Az egyre gyengülő növekedési potenciált a GDP-adatokban átmenetileg nagyarányú külső és belső eladósodás fedte el, ám ennek súlyos következményeit mélyebb recesszió és elhúzódó kilábalás formájában a globális válság kitörését követően szenvedtük meg. A finanszírozási modellben teljes váltásra volt szükség, ami az elmúlt években meg is történt. A háztartások megtakarítási rátája tartósan megemelkedett, miközben az államháztartás finanszírozási igénye is érdemben csökkent. A két hatás eredőjeként évről évre folyamatosan mérséklődik a gazdaság nettó külső adóssága. Emellett a bankszektor is egyre aktívabban vesz részt az államadósság finanszírozásában, növelve a hazai állampapír-piac stabilitását, és kevésbé kockázatos irányba tolva el az adósságfinanszírozás szerkezetét.
– Ebben azért szerepe volt a jegybanknak is!
– Valóban, alapvető szerepe volt a jegybanki programoknak. Az önfinanszírozási program célja éppen az volt, hogy a korábban a jegybanki instrumentumokban kicsapódó kereskedelmi banki likviditást az államadósság finanszírozásának irányába csatornázza. A program 2014 nyarán indult, és azóta a magyar bankok mintegy ezernégyszázmilliárd forintnyi állampapírt vásároltak, ezzel is csökkentve a magyar államadósság finanszírozási költségeit és a gazdaság külső sérülékenységét. Ha ehhez még hozzászámítjuk az alacsonyabb alapkamaton keresztül jelentkező hatást is, akkor azt látjuk, hogy a költségvetés kamatkiadásai a jegybanki lépések következtében az idei évben a GDP arányában közel egy százalékkal, azaz mintegy háromszázmilliárd forinttal csökkentek, és a jelenlegi kilátások szerint ez az arány az évtized végére a GDP-arányos 1,7 százalékos értéket is elérheti.
– Térjünk át a növekedési képességet leginkább meghatározó termelési tényezőkre!
– A korábban a növekedés Achilles-sarkának tartott munkaerőpiacon, valamint a tőkefelhalmozás területén az elmúlt években kedvező folyamatok indultak be. Mind az aktivitási, mind a foglalkoztatási rátánk folyamatosan emelkedik. Emellett az elmúlt évek dinamikusabb bővülésének köszönhetően a beruházási rátánk is visszatért abba a tartományba, amely a gyorsabban növekvő régiós országokat jellemzi. Az elért 20-21 százalékos beruházási ráta megfelelő alapot biztosíthat a vállalati fejlesztésekhez, a tőkeállomány bővüléséhez, amely a hosszú távú felzárkózás szempontjából az egyik legfontosabb reálgazdasági kulcstényező.
– Minden nagyon szép, minden nagyon jó – azért ezt ne mondja!
– Nem is szeretném. A termelékenység esetében változatlanul jelentős lemaradásban vagyunk. Ezen belül is különösen problémás a kis- és közepes vállalkozások helyzete. Nemzetközi összevetésben a hazai nagyvállalkozások, valamint kis- és középvállalkozások közötti termelékenységkülönbözet rendkívül magas. Míg Nyugat-Európában a nagy vállalatok termelékenységi előnye másfél-kétszeres a kisebb vállalatokhoz képest, addig Magyarországon háromszoros ez az eltérés. Egy sikeres felzárkózáshoz elengedhetetlen ezen dualitás feloldása. Ez komplex probléma. Szükséges hozzá az alapvető szakképzettség és a menedzsmenttudás erősítése, a finanszírozási környezet javítása, a vállalkozásokat terhelő bürokrácia csökkentése, az új technológiák és fejlesztések támogatása.
– Miért elégedetlen az MNB a bankok hitelezési aktivitásával?
– Az elmúlt években a Növekedési Hitelprogram révén sikerült elkerülni a vállalati hitelpiac befagyását és stabilizálni a vállalati hitelezést. A program révén idáig huszonhatezer kis- és közepes vállalkozás közel ezerhétszázmilliárd forint alacsony kamatozású forráshoz jutott. A program célja azonban nem a piaci hitelezés tartós kiváltása, hanem egy piaci kudarc átmeneti kezelése volt. Ennek megfelelően a Növekedési Hitelprogram a jelenlegi formájában a jövő évtől kivezetésre kerül, és ezért egyre inkább a bankok termékfejlesztéseitől várjuk, hogy piaci alapú hitelekkel pótolják az így kieső tételeket. A közepesen fejlett gazdaságok esetében, mint ahová a magyar is tartozik, számos példa mutatja, hogy fenntartható növekedés csakis a megtakarításokat hatékonyan allokáló és aktív bankrendszerrel érhető el.
– Mikorra várható a hazai bankpiac átalakulásának, konszolidációjának lezárulta?
– A bankrendszer konszolidációjának végén egy hatékonyan működő, egészséges mérleggel rendelkező, aktív és versenyző bankrendszert szeretnénk látni. Ezen feltételek közül jelenleg egyik sem teljesül, így a konszolidáció közel sem ért véget. A következő évek egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy olyan ösztönzőket alakítsunk ki, amelyek felgyorsítják a folyamat sebességét. Néhány éves időtávon szerintem reális esélyünk van a lezárásra.