Gazdaság

A járműgyártás az idén 26 százalékkal nőtt

Az ágazat több mint 130 ezer embernek biztosít megélhetést

A járműgyártás termelési értéke az idei év első kilenc hónapjában 26 százalékkal nőtt 2013 azonos időszakához képest – mondta Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes csütörtökön Kecskeméten, ahol a Waberer’s International Zrt. által vásárolt 120 darab Mercedes-Benz kamion első darabjait adták át a német autóipari cég helyi gyárában.

A külgazdasági és külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta: a járműágazat termelési értéke az év első kilenc hónapjában 5 ezer milliárd forintot tett ki.
Szabó László a foglalkoztatás szempontjából fontosnak nevezte, hogy az ágazat több mint 130 ezer embernek biztosít megélhetést.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. a Daimler AG leányvállalata, a Mercedes-Benz márka önálló magyarországi képviselete. A cég 2013-ban 1587 darab új Mercedes-Benz személygépkocsi értékesítésében működött közre, közel 30 százalékkal növelte a márka hazai értékesítési mutatóit az előző évhez képest.Ulrich Bastert, a Daimler AG kereskedelmi és marketing igazgatója a Mercedes-Benz Actros vontatóinak átadásán kiemelte, hogy a magyar vállalat számára fontos a gépjárművezetők biztonsága és kényelme, mely egyúttal biztosítja a szállítmányok pontos célba juttatását.
Wáberer György, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a most vásárolt 120 Mercedes-Benz kamionnal járműállományuk elérte a 3400 darabot. Az év elején ezer darab kamion vásárlását tervezték, de a cégcsoport árbevételében kétszámjegyű növekedése lehetővé tette, hogy további 120 darabot vásároljanak – fűzte hozzá.