Gazdaság
A hatósági ár a lakosság érdekében áll
A rezsicsökkentés hozzájárult az alacsony inflációhoz, ezen keresztül pedig a reálbérek növekedéséhez

A napokban kerül a postaládákba a kormány felhívása, s az új Nemzeti Konzultáció keretében feltett kérdések talán legfontosabbika a rezsicsökkenéssel foglalkozik – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár. Úgy fogalmazott: ez azért aktuális, mert Brüsszel veszélyes lépésre készül, arra akarja kényszeríteni Magyarországot, hogy törölje el a rezsicsökkentést, és az áram és gáz fogyasztói árának kialakítását engedje át a multinacionális cégeknek, amelyek többszörösére emelték az áram és a gáz árát – figyelmeztetett.
Hozzátette: a szabályzott árak bevezetése óta óta huszonöt százalékkal csökkent a gáz és az elektromos áram ára, s ez évente átlagosan száztízezer forintos megtakarítást jelent egy háztartás számára. Kiegészítve a további csökkentésekkel ez az összeg eléri a 170 ezer forintot. A piaci ár mindig a piaci szereplők érdekét szolgálja, a csökkentés fontos és megkerülhetetlen eszköze a szabályozott ár fenntartása – mutatott rá. Emlékeztetett: míg a rezsicsökkentés előtt Magyarországon volt a legmagasabb az áram, a gáz és a távhő lakossági ára Európában, ma az uniós államok közül mi fizetjük a második legkevesebbet ezekért. Hozzátette: a rezsicsökkentésnek köszönhetően bevezetése óta 52 százalékkal kisebb a számlatartozások összege, 40 százalékkal a késve fizetők, illetve 31 százalékkal a kikapcsolt fogyasztók száma. Kiemelte: a rezsicsökkentés hozzájárult az alacsony inflációhoz, ezen keresztül a pedig reálbérek növekedéséhez.
Rengeteg jogi és taktikai lehetőségünk van még
5 perces interjú: Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára
– Európában Magyarországon kívül hol vannak még államilag szabályozottak árak?
– Szlovákiában, Franciaországban, Cipruson, Máltán és Írországban. Jelenleg még Romániában is szabályozottak az árak, bár az IMF követelésére azok kivezetését ígérték. Ettől függetlenül a román kormány is olyan szabályozást akar, amely a piac éhségét blokkolva elsősorban a fogyasztók érdekeit szolgálja.
– Gyakran elhangzik: bizonyos energiahordozók világpiaci árának csökkenése miatt eleve olcsóbbak lennének ma a közüzemi árak. Ez mennyire fedi a valóságot?
– A tőzsdei árak hol emelkednek, hol csökkennek, az egyetemes szolgáltatói árak azonban kimutatottan ott a legolcsóbbak, ahol központilag szabályozottak az árak. Jelen pillanatban földgáz terén Románia olcsóbb nálunk, az áramnál ötödikek vagyunk. Az öt olyan állam között, ahol a legalacsonyabb árat fizetik a rezsiért, egyedüliként Hollandia szerepel, ahol nincs szabályozás. Ez is csupán annak köszönhető, hogy rendkívül jelentős a sajátgáz-forrás és a szélerőmű-kapacitás.
– Mi történik, ha Brüsszelben megszületik a rendelkezés az állami árszabályozás megszüntetéséről? Szabad árassá válna ismét a piac?
– Erre az esetre rengeteg jogi és taktikai lehetőség van, de a lépéseket mindig az adott helyzethez kell igazítanunk. Az bizonyos, hogy a jogrendszerben szabályzott árat nem akarjuk és nem is fogjuk elfogadni: megvédjük Magyarország és a családok érdekeit Brüsszelben.