Gazdaság

A gazdaságban szükség van a jó erkölcsre

A pénz és az erkölcs kapcsolata az erkölcsből, így az emberből indul ki. A pénzügyi, gazdasági rend végső meghatározója tehát az emberi értékrend – jelentette ki tegnap Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetes, közgazdász a Keteg (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) Oikonomia Kutató Intézet Alapítvány és az ÉrMe Üzleti Hálózat által rendezett konferencián.

Baritz Sarolta 20160220
Baritz Sarolta (Fotó: Csudai Sándor)

A Magyar Nemzeti Bank és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által támogatott kétnapos esemény résztvevői a válság utáni pénzügyi, gazdasági folyamatokat az erkölcs tükrében elemzik.

Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója szerint azok az országok kerülik el a válságot, ahol az államadósság belföldi tulajdonban van. Magyarországon is erre törekszik a kormány – húzta alá előadásában a szakember. Hozzátéve, hogy a magyar államadósság 32 százaléka devizában, és csaknem ötven százaléka külföldi kézben van. Az emberek morális szükségleteire hozva példát, Bracza kiemelte: a 2008-as válság nyomán felerősödő társadalmi feszültségek oldását nagyban segítette a szektorális különadó bevezetése. A kormány e lépésével azt jelezte, hogy azoknak kell megfizetniük a költségeket, akik többletjövedelemmel rendelkeznek.