Gazdaság
A gazdaság kulcsa a járműipar
Folytatódhat az ágazati sikersztori – Erősíteni kell a szakképzést, a fiatalok számára kedvelt a terület

Nincs különösebb hatással a Volkswagen–ügy a magyarországi autóiparban közreműködő cégekre, ez a héten rendezett Automotive kiállításon sem érződik. A hazai járműgyártás továbbra is fejlődik, a beszállítók ugyanúgy dolgoznak, mint korábban, a „paletta tehát színes” – mondta lapunknak Molnár Gábor, a Mould Tech Kft. ügyvezető igazgatója. Az autóipari érdekeltséggel is rendelkező elektronikai vállalat szakembere úgy fogalmazott: szó nincs Magyarországon „negatív gépjárműipari hangulatról”, továbbra is a hazai autóipar maradhat a gazdaság egyik fő mozgatórugója.
A bővítések folyamatosak, a visszajelzések pedig itthon is és nemzetközileg is kedvezők, köszönhetően például annak, hogy hazánk a versenyképesség területén a Világbank listáján előrébb lépett tizenkét helyet. Ebben a szakember szerint mindenképpen szerepe van az uniós források általi bővítéseknek, a kis- és közepes vállalatok erősödésének, noha ezeknek a vállalatoknak még bőven van fejlődési lehetőségük a száz százalékban magyar tulajdonú céget vezető szakember szerint.
Ezt erősítette meg Takács Balázs, a TDK-Epcos ügyvezető igazgatója is, kiemelve még a duális szakképzés jelentőségét is. Hangsúlyozta: az autóiparban tevékenykedő cégeknél elengedhetetlen a technológiai fejlődés követése, amit nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is el kell sajátítani. Már csak azért is lényeges a duális szakképzés, mert a folyamatos kutatások és fejlesztések vívmányai igen nagy követelményrendszert, szaktudást igényelnek. Arra a kérdésünkre, hogy a fiatalok manapság szívesen helyezkednek-e el az autóiparban, Közölték: „sikknek” számít itt dolgozni, hiszen könnyű az előrejutás, s a fizetés is versenyképes.