Gazdaság
„A forgalmi adó mérséklése a legjobb fegyver a feketegazdaság ellen”
Háztartásonként negyvenezer forintos megtakarítást jelentenek az alacsonyabb adókulcsok
Az élősertésekkel kezdődött az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének folyamata, még 2014-ben. Azóta számos élelmiszer, például a friss tej, a baromfihús, a tojás áfája is mérséklődött, így tízmilliárdokat spórolhattak meg összességében a magyar családok. A forgalmi adó csökkentése a családoknak és a nyugdíjasoknak is nagy segítség (Fotó: Varga Imre)
Az áfacsökkentések első állomása az élő- és félsertések áfájának 2014-es mérséklése volt. Az agrártárca szerint ez pozitív hatással járt, érezhetően tisztult a piac, nőtt az élősertés felvásárlása, élénkült a tenyészállatok forgalma, emelkedett a sertéstartók száma. A kormány folytatta az áfacsökkentést: 2015. január 1-jétől öt százalékra mérséklődött a szarvasmarha és a juh köztes termékeinek áfája. A következő évben, 2016. január elsejétől huszonhétről öt százalékra csökkent a sertés tőkehús általános forgalmi adója is, amelynek eredményeként az áfa-csökkentés már a teljes sertés termékpályát lefedte. Ez év január 1-jétől a friss tej, a baromfihús és a tojás áfája mérséklődött öt százalékra.
A kormány határozott és következetes adócsökkentési politikát folytat, az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentése évek óta tart – közölte korábban a Magyar Hírlappal Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár. Hozzáfűzte: az élelmiszerek tavalyi áfacsökkentésének köszönhetően az idén 43 milliárd forinttal több pénz maradhat a családok zsebében, ami átlagosan 35-40 ezer forint megtakarítást jelent. Az áfacsökkentés valamennyi családot érinti, de különösen fontos a gyermekes családok, a nyugdíjasok és a kiskeresetűek számára az, hogy a friss tej áfája 18 százalékról öt százalékra, a tojás és a baromfihús áfája 27-ről öt százalékra, az éttermi étkezés áfája pedig 27-ről 18 százalékra csökkent. Ennek hatására a friss tej esetében mintegy ötmilliárd forint, a tojásnál 10,5 milliárd, a baromfihús esetében 19 milliárd forint, az éttermi étkezésnél pedig 8,5 milliárd forint maradhat a családoknál.
Az áfacsökkentések hozzájárulnak az ágazat kifehérítéséhez is. A feketegazdaság visszaszorítása munkahelyeket teremt és piacnövekedéssel jár. Az idei és a tavalyi, a sertés tőkehús áfáját érintő díjcsökkentő kormányzati döntés a hazai piacon egyértelműen hozzájárult a szektorok versenyképességének növekedéséhez.
Az államtitkár megjegyezte: nem meglepő, hogy mára a magyar gazdasági mutatókra is jótékonyan ható áfacsökkentések eredményeként egyre több termékcsoport esetében vetődött fel az áfa csökkentésének igénye. Az élelmiszerek áfacsökkentése egy folyamat része, ami a költségvetés teherbíró képességének függvényében valósulhat meg.
A zöldség- és gyümölcsfélék, a pékáruk és a méz is olcsóbb lehet
Jövőre tovább bővülhet a kedvezményes áfakör
Számos élelmiszeripari szektor, így a sütőipar, a zöldség-gyümölcs ágazat is szeretne alacsonyabb áfát. Erről e hónapban szakértői tárgyalások indulnak, ám a döntések meghozatalakor fontos szempont a költségvetés teherbíró képessége.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, Győrffy Balázs úgy nyilatkozott lapunknak, hogy Magyarországon elképesztő méreteket ölt az áfacsalás, a bűnszervezetek évente súlyos százmilliárdokkal károsítják meg a költségvetést. A jelenség ellen az áfacsökkentés a leghatékonyabb fegyver, ráadásul ennek hatására a piac tisztulása mellett bővül a kereslet és a hazai termékek aránya. Ezért már 2014-ben javasolta a NAK az alapvető élelmiszerek ütemezett áfacsökkentését. A kamara szorgalmazza, hogy – a gazdaság teljesítőképességének függvényében – jövőre újabb élelmiszerek kerüljenek be a kedvezményes áfakörbe. A NAK szerint a zöldség, a gyümölcs, a kenyér, a péksütemény, a hal, a vadhús, a szarvasmarha, a méz, valamint az UHT és az ESL tej esetében is öt százalékra kellene csökkenteni az áfát.
A NAK alelnöke, Éder Tamás augusztus végén jelezte: szeptemberben összeül a Nemzetgazdasági Minisztérium és a NAK szakértőiből álló munkacsoport, hogy meghatározza, a jövőben milyen élelmiszerek áfája mérséklődhet a költségvetés teherbíró képességének tükrében.
A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács már régóta szorgalmazza, hogy csökkenjen a gyümölcsök és a zöldségek áfája. Egyetért ezzel Jakab István, a Magosz elnöke, az Országgyűlés alelnöke is. A Magyar Hírlapnak adott interjúban hangsúlyozta: Magyarországon a zöldség- és gyümölcstermesztés versenyképessége attól függ, hogy mennyi az áruk áfatartalma. Az áfacsökkentéssel az ágazatban megszűnne a feketekereskedelem. Hangsúlyozta: szigorú ellenőrzésekre van szükség, a termelők érdekében ki kell szűrni a neppereket, akiket egyébként már az ekáer-rendszer és a NAK által bevezetett új, elektronikus, kártya alapú őstermelői igazolvány is érzékenyen érintett.
Tresó István, a K & H agrárüzletág-vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyes élelmiszertermékekre alkalmazott áfacsökkentésnek, illetve a fordított áfa bevezetésének egyik fő motivációja az volt, hogy az agrárágazatban uniós szinten magas – mintegy évi háromszázmilliárd forintra taksált – áfacsalás számottevően csökkenjen. Hozzátette: az áfacsalások elleni intézkedések jelentősen javították az ágazat átláthatóságát és versenyképességét.
A következő évben az étkezési hal kerül sorra
Kevesebbet kell fizetni januártól a halfiléért, -ikráért és -tejért is
Jövőre már az ötödik esztendő lesz, amikor újabb élelmiszerek általános forgalmi adója mérséklődik. Januártól az étkezési hal áfája csökken, huszonhétről öt százalékra. Az agrártárca célja, hogy az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése minél több élelmiszerre kiterjedjen. Mint azt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Magyar Hírlapnak tavaly év végén megemlítette, az egyik legfontosabb termék e tekintetben a hal, mert ennek ára nagyon elszakadt a többi húsfélétől. Szóba kerültek a feldolgozott húsféleségek is, a felvágottak, a kolbászok és a pékáru, a kenyér is. Fazekas Sándor reményét fejezte ki, hogy az áfacsökkentés érintheti majd a zöldség-gyümölcs ágazatot is.
Az Országgyűlés júniusban döntött arról, hogy az étkezési hal áfája jövő januártól 27-ről öt százalékra csökken. Czerván György, a földművelésügyi tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára közölte: az áfacsökkentés kiterjed az emberi fogyasztásra alkalmas élőhalra, illetve az ikrára, a haltejre, a halmájra és egyéb belsőségekre, valamint frissen hűtött és fagyasztott halakra. A körbe beletartozik a halfilé és más halhús is. A hal áfájának öt százalékra mérséklése 3,5 milliárd forintos lakossági megtakarítást jelent, a kormány várakozásai alapján jelentősen gyarapíthatja a rendszeresen halat fogyasztók számát is. Egy elfogadott módosító javaslat értelmében a sertéshús mellett a sertésbelsőségekre is kiterjesztették ezt a kedvezményes áfakulcsot. Az utóbbi módosítás révén kétmilliárd forintot spórolhatnak meg a családok.
Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával