Gazdaság
A bejelentett béremelést az érdekvédők csak tárgyalási alapnak tekintik
Miniszterelnökség: A minimálbérről nem a kormány dönt
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 5,5 százalékkal nőhet jövőre a minimálbér.
A minimálbér 105 ezer forint, 5,5 százalékos emeléssel 2016-ban 110 775 forint lenne. A következő évi minimálbérről, garantált bérminimumról (szakmunkás minimálbér), és általában a bérajánlásról is a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keretei között tárgyalnak a munkaadók, a szakszervezetek, valamint a kormány képviselői. Ha a szociális partnerek nem tudnak megállapodni - erre még nem volt példa -, akkor a kormány határozza meg a kötelező legkisebb bér összegét.
A Miniszterelnökség sajtóirodája azt közölte: a csütörtöki Kormányinfo sajtótájékoztatón félreérthetően hangzott el a minimálbér mértékéről szóló információ, hiszen erről a kérdésről nem a kormány, hanem a munkavállalók és a munkaadók egyeztetései során születik döntés.
A Miniszterelnökség ugyanakkor nem zárja ki, hogy 2016-ban akár 5,5 százalékos is lehet a minimálbér összegének növekedése, hiszen: a magyar gazdaság mutatói kiválóak és a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése is alátámaszthatja ezt a várakozást - hangsúlyozták, megismételve ugyanakkor, hogy a jövő évi minimálbérről a munkáltatók és munkavállalók egyezető fóruma dönt az év végén.Kordás László, Lázár János csütörtöki bejelentésére reagálva hangsúlyozta: egyelőre nem kezdődtek el a jövő évi bértárgyalások, de az MaSzSz készen áll ezek mielőbbi megkezdésére. Emlékeztetett arra, hogy a szakszervezetek már korábban kezdeményezték a jövő évi bértárgyalások megkezdését, tekintettel a 2016-os költségvetés és adótörvények korábbi elfogadására, de ettől a munkáltatók elzárkóztak.
Úgy vélte, mivel már ismertek a keretfeltételek, most a megszokottnál több idő áll rendelkezésre az egyeztetésekre, vagyis minden esély megvan arra, hogy egy kiforrott megállapodás szülessen.
Az MaSzSz bérfelzárkóztatási programjának - amely 2018-cal bezárólag évente 9 százalékos béremelést javasol - megfelelően azt indítványozza, hogy 2016-ban 9 százalékkal emelkedjen a minimálbér, amelynek összege így 114 450 forint lenne - ismertette Kordás László. Úgy vélte, hogy emiatt a Lázár János által említett 5,5 százalékos növelés legfeljebb kiindulási alapként fogadható el a tárgyalásokon.
Az elnök hozzátette: olyan béremelést szeretnének, amely a munkáltatóknak sem jelent jelentős többletterhet, mivel tisztában vannak azzal, hogy az munkahelyek megszűnésével járhat. Úgy vélik azonban, hogy a belső fogyasztás élénkítése érdekében szükség van egy 9 százalékos emelésre.
Kordás László kitért arra is, hogy a munkavállalók életkörülményeinek javulását szeretnék elérni, vagyis azt, hogy nettó pozíciójuk javuljon. Nyitottak olyan megoldásokra is, amelyek során ezt nem közvetlenül, 9 százalékos béremeléssel érik el, hanem egyéb intézkedésekkel, például adókedvezménnyel.