Gazdaság

A Költségvetési Tanács nem kifogásolja az idei büdzsé módosítását

A testületnek a 2018. évi központi költségvetés kapcsán sincs ellenvetése

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvény módosítását tekintve nincsenek olyan ellenvetései, amelyek indokolnák, hogy a dokumentummal kapcsolatban jelezze az egyet nem értését - közölte a testület csütörtökön. Azt is jelezték, hogy a 2018. évi központi költségvezéstől szóló törvényjavaslat tartalmával is egyetértenek.

A tanács az egyhangú döntéssel kialakított véleményében rögzíti: az előirányzat-változások azonos mértékben növelik a központi alrendszer bevételi és kiadási főösszegét, ezáltal az államháztartás pénzforgalmi hiánya és adóssága nem változik. A tanács - figyelemmel egyebek mellett a hatéves bérmegállapodásra, az adócsökkentésekre, a költségvetési tervezéshez képest magasabb gazdasági növekedésre és inflációra, valamint az állami földeladásokból származó többletbevételekre is - a bevételi és kiadási előirányzatok változását megalapozottnak tartja.

A tanács az államháztartás 2017. évi európai uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycélját a bevételi és a kiadási előirányzatok változtatásával együtt is teljesíthetőnek látja. A KT megítélése szerint az államadósság-szabály is teljesül, mivel a változatlan árfolyamon számított GDP-arányos bruttó államadósság 2017 végére várhatóan csökken az egy évvel korábbihoz képest.

A tanács az indoklásban kitér arra: a változtatások összesen 175,8 milliárd forint forrásbővítést (bevételi előirányzat növelést és kiadási előirányzat csökkentést) és ezzel egyező forráslekötést (bevételi előirányzat csökkentést, kiadási és tartalék előirányzat növelést) tartalmaznak. A módosításban szereplő kiadási és bevételi előirányzat-változtatások így nem érintik a pénzforgalmi hiányt - olvasható a KT dokumentumában.

A tanács egyetért azzal, hogy a tervezet a kiadási előirányzatokat a várhatóan keletkező többletforrásnál kisebb mértékben emeli meg, azaz növeli a tartalékokat, vagyis az országvédelmi alap, valamint a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatát. A megfelelő tartalékolás segíti a költségvetés - benne a hiánycélnak s az adósságmutató csökkentésének - biztonságos végrehajtását, a bevételek esetleges alulteljesüléséből eredő kockázatok kezelését. Az idei első három havi költségvetési folyamatok alapján a tanács nem tartja kizárhatónak, hogy 2017-ben a hiánycélt nem veszélyeztető további költségvetési mozgástér alakul ki a bevételek kedvező alakulása, illetve egyes tervezett kiadások alulteljesülése nyomán.

Erre tekintettel a testület javasolja, hogy a fél éves adatok alapján a kormány vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy - amennyiben a 2017-es költségvetési folyamatok azt megengedik - a kiadási oldalon megvalósítható-e egyes jövő évre tervezett kiadások előrehozása. Ez egyben hozzájárulna ahhoz, hogy a következő évi hiánycél biztonságosan elérhető legyen - olvasható a KT véleményében.


A közlemény szerint a tervezet magas - a más rendelkezésre álló előrejelzéseket meghaladó - 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, a várakozás a bruttó átlagkereset várható dinamikus emelkedésén és az uniós források tervezett nagymértékű felhasználásán alapul. A KT szerint a prognózis reálisan számol azzal, hogy a belföldi felhasználás növekedése az import dinamikus növekedését vonja maga után.

A növekedés forrása a háztartások fogyasztása lehet

A tanács közleményében kiemeli: a jövő évi gazdasági növekedés forrásai a tervezet szerint elsősorban a háztartások fogyasztása, amely 4,6 százalékkal, illetve a bruttó állóeszköz felhalmozás, ami 12,9 százalékkal nő majd, 20 százalékra emelve a beruházási rátát. Minderre jelentős hatást fejtenek ki az uniós és a hazai forrásból megvalósuló beruházások.

Tovább bővül a foglalkoztatás

A tervezet szerint a foglalkoztatás is tovább bővül 1,8 százalékkal. Folytatódik a dinamikus bérnövekedés, a bruttó átlagkereset tovább emelkedik, mértéke éves szinten 8,8 százalékra várható. A termelékenység 2,4 százalékkal javul, az export 6,5 százalékkal, az import (az export vonzataként és a belső fogyasztás bővülése következményeként is) 8,2 százalékkal nő. A fogyasztás erősödéséhez a tervezet szerint 3 százalékos fogyasztói áremelkedés is párosul.

A hiánycél jövőre is 2,4 százalék

Az európai uniós módszertan szerint számított államháztartási hiánycél (a kormányzati szektor hiánya) - a 2017. évivel megegyezően - 2018-ra 2,4 százalék, ami alatta marad a 3 százalékos maastrichti követelménynek és a stabilitási törvény vonatkozó pontjában foglalt mértéknek. A hiány tervezett mértéke segíti az államadósság-mutató alaptörvényben előírt csökkentési követelményének teljesülését is.

A tervezetben - a 2017 végére feltételezetthez képest változatlan, 2018 végére várt devizaárfolyamokkal számolva - az államadósság-mutató 71,4 százalékról 2018 végére 69,5 százalékra csökken - olvasható a KT véleményének indoklásában.

A KT véleménye szerint a gazdasági növekedés várt mértékének elérése szempontjából kockázat, ha a külső körülmények kedvezőtlenebb alakulása következtében az export dinamikája elmarad a tervezettől. Ez az államháztartás bevételi előirányzatainak teljesülését kevésbé veszélyezteti, mivel a bevételek teljesülése meghatározó részben a jövedelmek és a belső felhasználás alakulásától függ.

A KT a véleményében rögzíti: a tervezet azzal számol, hogy 2018-ban az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya a GDP 3,4 százaléka lesz, ami a tervezet indoklásában szereplő levezetés szerint 3,2 százalékos uniós módszertan (ESA) szerinti hiánynak felel meg. A kormányzati szektor egésze ESA-hiányának az uniós szabályozás, valamint a stabilitási törvény vonatkozó pontjában előírt szint - a GDP 3 százaléka - alatt tartását az biztosítja, hogy az önkormányzati alrendszerben várhatóan a GDP 0,5 százalékának, az államháztartáson kívüli kormányzati szektorba sorolt szervezetek körében pedig a GDP 0,2 százalékának megfelelő többlet keletkezik. Ezt a várakozást a Költségvetési Tanács - az elmúlt évek tendenciái, a nem államháztartási szervezetek eladósodását gátló intézkedésekre tekintettel - reálisnak tartja.

Az idei évre dinamikus gazdasági növekedést prognosztizálnak a szakértők

A tanács véleménye szerint a gazdaságban a 2016. évi átmeneti (az uniós források felhasználásának visszaesésével összefüggő) lassulást követően 2017-ben a növekedés dinamikusan folytatódhat. A belföldi intézményi és piaci elemzők is a 2016-os évet meghaladó növekedést prognosztizálnak - jellemzően 3,2 és 4,0 százalék közötti értékekkel. A kormány a 2016. decemberi Makrogazdaság és költségvetési prognózis 2016-2020 című dokumentumában 4,1 százalékos gazdasági növekedést vár 2017-re.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán 2016 novemberében megkötött hat évre szóló megállapodás javítja a kiszámíthatóságot, a munkaadói járulékterhek csökkentése, a társasági adókulcs egyszámjegyűvé tétele, valamint a bérek növelése serkentheti a gazdaságot - közölték.