Gazdaság
A Flowserve új fejlesztési központjában 35 mérnöki pozíciót hoznak létre
A projekt a kormány támogatásával valósul meg
Kifejtette: az ipari berendezések tervezésével és gyártásával foglalkozó társaság fejlesztési központjában később 150-re nőhet a magas képzettséget igénylő munkahelyek száma.
A beruházás olyan iparágban valósul meg, amely stratégiainak mondható a magyar gazdaságban - hangsúlyozta a parlamenti államtitkár kifejtve, hogy a kutatás és a fejlesztés, az innováció, illetve a magas hozzáadott értéket adó munkahelyek létrehozása kiemelten fontos a kormány számára.
Megjegyezte: a kabinet növelni szertené azon beruházások értékét, amelyek a XXI. századi ipari technológián alapulnak.
A parlamenti államtitkár arra is kitért, hogy Magyarország a világon a nyolcadik legvonzóbb befektetési célpont. Közölte, a kormány ezzel az eredménnyel nem elégedett, az első öt ország közé akar bekerülni világviszonylatban.
Rob Phillips, a Flowserve alelnöke elmondta, hogy a rendelkezésre álló tehetséges mérnökök és az első osztályú egyetemek miatt döntöttek Magyarország mellett a fejlesztési központ helyszínének kiválasztásakor.
Kiemelte: első körben, az év végéig, nagyjából 25 mérnököt foglalkoztatnak a budapesti központjukban, később pedig növelik a létszámot.
A Flowserve Corporation több mint 50 országban van jelen, 18 ezer munkatársat foglalkoztat, ebből Magyarországon kétszázat, Debrecenben. A társaság a debreceni globális szolgáltató központja létrehozásához két évvel ezelőtt 1,5 milliárd forint támogatást kapott a költségvetésből.