Gazdaság
Aranyszínben játszik a rettenet
Elárasztotta a Felvidéket a kórság

Az aranyszínű sárgaságot (Grapevine flavescence dorée phytoplasma) okozó fertőzés mára országos szintű problémává vált a Felvidéken - írja a pozsonyi Új Szó. Mint a cikkből kiderül, Dél-Nyugat-Szlovákiától az Ipoly mentéig alig maradt olyan körzet, ahol ne azonosították volna a betegséget. A legnagyobb károkat a Kürt–Bátorkeszi–Muzsla–Párkány térség, valamint az Érsekújvári és Komáromi járások szenvedik el, ahol a fertőzöttség helyenként már a harminc-negyven százalékot is eléri.
A helyi közösségek lokális összefogással próbálnak küzdeni a kórság terjedése ellen - ám ennek is akad egy hátulütője. Ugyanis amíg a helyi jogszabályok nem teszik lehetővé az elhanyagolt, parlagon hagyott ültetvények felszámolását, addig minden védekezési erőfeszítés csak ideiglenes eredményt hozhat. Lévén e területek jelentik a legnagyobb veszélyt a visszafertőződés szempontjából.
A téli hónapokban a munka nem áll meg. A gazdák feladata lesz a fertőzött tőkék eltávolítása, a fertőtlenítési munkák elvégzése, valamint a szőlőparcellák pontos dokumentálása, hogy a következő évi védekezés célzottan folytatódhasson.
