Gazdaság

Jövedelmező volt a kampány éve Bajnaiéknak

Legalább 50 millió forintos többletbevételre tehetett szert tavaly a DatAdat Professional Kft., miközben a főként pénzügyi műveletekből származó adózott eredményük a 2020-as 457 millió forint kétszeresére nőhetett – derül ki a cég beszámolójából. A baloldal befolyásos háttéremberei által irányított kampánytechnológiai cégcsoport osztrák érdekeltsége is jelentős bevételt könyvelhetett el, tudatta az Adatradar.

Jövedelmező volt a kampány éve Bajnaiéknak
A volt kormányfő cége a 18-szorosára növelte az adózott eredményét
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Nagyot ment tavaly Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc harcostársának cége, az Ebit Consulting Kft., amely tíz éve tartó, viszonylag feltűnésmentes működése után hirtelen 18-szorosára növelte az adózott eredményét: a 2020-as 32 millióval szemben a 2021-es üzleti évben több mint 589 millió forintot könyvelhetett el. A társaság pénzügyi befektetései (például a részesedése más vállalatokban) egy év alatt másfélszeresére, 444 millióról 668 millióra nőtt, miközben a pénzeszközök állománya pedig 11 millióról 414 millió forintra emelkedett.

Az Ebitet még 2011-ben alapította Bajnai Gordon, fő tevékenysége az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás, s a fellelhető források szerint jellemzően külföldön tevékenykedik. Ugyanakkor a volt politikus ezen a társaságon keresztül lépett be az elhíresült DatAdat „csoportba”, amelynek vezetői között találjuk Ficsor Ádámot, a Bajnai-kormány titokminiszterét, Szigetvári Viktort, Bajnai egykori kabinetfőnökét és Dessewffy Tibort, aki régi „háttérember”, aki a 2000-es évek derekától a neoliberális kurzust segítette tanácsaival, elemzéseivel.

A DatAdat hálózathoz három magyarországi (DatAdat Professional Kft., Datalyze Research Kft. és a DatAdat HR Kft.), egy osztrák (Datadat GmbH) és két észt cég (DatAdat OÜ és Datapraxis OÜ) köthető a tulajdonosi összefonódások révén. A cégcsoport úgy hivatkozik magára, mint ami „egy magyar kisvállalkozásból Európa egyik meghatározó kampánytechnológiai cégévé nőtte ki magát (…) és az Egyesült Királyságtól Hollandián és Németországon át az Európai országok meghatározó részében rendelkezik önálló megbízásokkal”.

A DatAdat Professional Kft. az elmúlt évben az első negyedév végét választotta a mérlegfordulója napjának, így az országgyűlési választások előtti működéséről még csak a 2021. első negyedévi adatok érhetőek el nyilvánosan. Az eddig közölt adatokat arányosítva az országgyűlési választás előtti évben legalább 50 millió forintos többletbevételre tehetett szert a társaság a megelőző évhez képest, a főként pénzügyi műveletekből származó adózott eredményüket pedig megduplázhatták 2020-hoz képest, ami akkor 457 millió forint volt.

A tagok is bizonyára optimistán látták a cég helyzetét, hiszen a taggyűlésen több mint 172 millió forint osztalék kifizetéséről határoztak. A társaság egyébként 2016-os megalakulása óta felívelő pályán mozog, első nagyobb üzleti sikerét a 2019-as önkormányzati választás éve hozta, amikor sikerült 4,5-szörösére növelni az árbevételt. Ez persze összefügghetett azzal is, hogy aktív szerepet vállaltak a kampányban. A közelmúltban idézett az Index egy felvételt, amin Ficsor Ádám azt állítja: „12 kampányban dolgoztunk azon a választáson, és közülük 12 polgármester nyert. Ez nagy győzelem volt.”

A belföldi érdekeltségek közül a Datalyze Research Kft. és a DatAdat HR Kft.eredményei jóval kisebbek aDatAdat Professional Kft-énél, de előbbinél így is 20 millió forint osztalékot állapítottak meg a 2021-es beszámoló elfogadásakor. Az észt vállalatok pedig meglehetősen titokzatosak. A Ficsor Ádám neve alatt futó osztrák Datadat GmbH esetében viszont a www.dnb.com oldalon fellelhető néhány információ, e szerint a cég értékesítési árbevétele maghaladta a 160 ezer dollárt, vagyis közelítőleg 60 millió forintot ért el.

Érdemes felidézni, május elején a Mediaworks Hírcentrumát arról tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A portál arról érdeklődtött, hogy folyik-e büntetőeljárás a választási kampányban milliószámra kiküldött sms-ek, illetve tömeges telefonhívások miatt. A választások előtt ugyanis a sajtó tudomására jutott ugyanis, hogy a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata szerint a kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

Kapcsolódó írásaink