Gazdaság

Az elmúlt tíz év legtöbb ingatlanát adták el a községekben tavaly

Jelentős tranzakciószám

Míg a nagyvárosokban csökkent, addig a kisebb településeken a pandémia gazdasági hatásainak ellenére is nőtt az ingatlanpiaci tranzakciószám.

Közben az átlagárak országszerte emelkedtek, igaz, eltérő mértékben. „A kisebb, vidéki települések lakáspiacát kevésbé érintette a koronavírusjárvány, sőt inkább felpörgette azt” – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője a társaság pénteki közleménye szerint.

Átlag feletti ütemben drágultak a vidéki ingatlanok tavaly január és szeptember között 2020 azonos időszakához viszonyítva. A megyeszékhelyeken például nyolcszázalékos is lehetett ennek a mértéke, a községek pedig népszerűbbek, mint 2015 óta bármikor. A kisebb városok 18,1 millió forintos átlagos használtlakás-ára hat százalékkal haladta meg a 2020. évi szintet.

Kapcsolódó írásaink