Gazdaság
A távmunka is jelentősen formálta az ingatlanpiacot
A pandémia előtt a legtöbben a saját otthonukat, lakásukat nem tekintették a teljes életük elsődleges terének, kevésbé volt szükség tanuló- és dolgozófunkcióra

Az otthoni munkavégzés jelentősége és erőteljesebb térnyerése a pandémia okozta változás egyik alappillére, 2020 márciusa óta nagyon sokaknál volt először kényszermegoldás, később pedig alternatíva az irodai munkavégzés mellett. Emiatt is alakult át az ingatlanhoz való viszonyunk, amit „covidhatásként” is szoktunk emlegetni – válaszolta lapunk megkeresésére Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.
Kifejtette, a pandémia előtt a legtöbben a saját otthonukat, lakásukat nem tekintették a teljes életük elsődleges terének, hiszen jellemzően hétköznap este és hétvégén tartózkodtunk otthonunkban, és a pihenés- és alvásfunkciók voltak elsődlegesek, míg napunk legnagyobb részét a munkahelyünkön vagy az iskolában töltöttük, a dolgozó- és tanulófunkciókat nem volt szükséges lakásunknak biztosítania.
A járványhelyzetben ez a megszokott állapot borult fel, amikor a lezárásoknak köszönhetően mindenki otthon maradt, így a gyerekeknek online oktatáson kellett részt venniük, míg a szülők távmunkában dolgoztak – ismertette Benedikt Károly. Ehhez természetesen nagyobb helyre, sok esetben pluszszobára lett volna szükség. Rámutatott, ezek az igények indították el az elsődleges ingatlanváltoztatási hullámot, hiszen többen kerestek nagyobb lakást, házat, sőt sokaknál előtérbe került a nagy terasz vagy kert megléte, ahol friss levegőn is tudnak lenni.
A nagyobb lakáshoz azonban több pénz szükséges, akiknek pedig nem volt meg, azoknak jellemzően messzebb kellett menniük a főváros vagy más megyeszékhelyek belvárosától, ahol eleinte még kedvezőbbek voltak az ingatlanárak. Az első hullám, a gyorsan váltók tábora már 2020-ban lépett, akiknek kicsit több idő kellett ehhez (lakás eladása, egyéb befektetés átstrukturálása stb.), azok jellemzően 2021-ben váltottak. Házaknál, lakásoknál alapvetően nem volt egyéb feltétel a home office lehetőségéhez, mint egy külön szoba, ahol egy munkaállomás kialakítható. A technikai feltételek (internet stb.) általában már alapból megvoltak.
Elmondta még, hogy akik a változás miatt több funkciót próbáltak egybeolvasztani, és a hagyományos lakást nyaralóra vagy nyaralóövezetben lévő házra cserélni, ott már több szempontot is érdemes volt vizsgálni, hiszen a munkalehetőséghez és az egész éves ott-tartózkodáshoz teljes értékű nyaralókra van szükség. Itt elsősorban a fűtésre figyeltek a vevők, hogy ősszel és télen is élhető legyen a nyaraló, és mindenképpen szükség volt valamilyen internetelérésre a zavartalan munkához. Ezek a szempontok mozgatták a lakás- és nyaralópiacot, és ez a trend várhatóan még a következő évben is kitart.
Az irodapiacot illetően elsősorban az eladó és/vagy kiadó kisebb üzlethelyiségek esetében volt mozgás, inkább azok kerültek a közvetítőhálózat látókörébe, jellemzően nem a home office okozta változások, hanem az egyes iparágak általános helyzete miatt. Vendéglátóipari egységekből több került a piacra az elmúlt időszakban, helyüket sokszor egyéb más termelő vagy kereskedelmi egységek vették át, amelyeket kevésbé érintett a járvány.