Gazdaság

A versenyképesség miatt felvásárolta az Alstom a Bombardier vasúti üzletágát

Készpénz és részvénycsere

Az Alstom francia gépipari konszern megállapodott a Bombardier kanadai multinacionális járműgyártó vállalattal vasúti üzletágának felvásárlásáról.

A részben készpénz, részben pedig részvénycsere révén megvalósuló tranzakció alapján a Bombardier vasúti üzletágának értéke 8,2 milliárd dollárra rúg – közölte a távirati iroda. A hétfőn aláírt ügylet révén a világ második legnagyobb vasúti járműgyártó vállalata jön létre, amely a remények szerint képes lesz felvenni a versenyt a piacvezető céggel, a kínai állami CRRC-vel. A Deutsche Bank számításai szerint az Alstom vasúti üzletágának árbevétele 17 milliárd dollárra, az egy részvényre jutó nyereség 17 százalékkal emelkedik, ha lezárja az ügyletet a Bombardier-vel. Az Európai Bizottság tavaly februárban megvétózta az Alstom és a német Siemens vasúti ágazatait egyesítő megállapodást arra hivatkozva, hogy az ügylet hátrányos lehet a fogyasztókra nézve. Elemzők szerint Brüsszel részéről kisebb lesz az ellenállás a versenyfelügyeleti vizsgálatkor, mint az Alstom és a Siemens egyesülésével szemben, mivel a nagysebességű vonatok európai piacán a francia és a kanadai vállalat együttesen kisebb részesedéssel bír.