Gazdaság
Alacsonyabb növekedésre lát esélyt a valutaalap
A feltörekvő országok továbbra is erősek maradnak
Tovább rontotta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését, és lefelé módosította 2019-es bruttó hazai termékre (GDP) vonatkozó növekedési becslését is az IMF a tavaly októberben publikált World Economic Outlook (WEO) jelentésnek a távirati irodához tegnap eljuttatott felülvizsgált változatában. A globális gazdasági növekedés az IMF legfrissebb számítása szerint 2019-ben az októberi WEO jelentésben jelzett három százaléknál 0,1 százalékponttal kisebb, 2,9 százalék volt. Az idei évre vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését 3,3 százalékra csökkentette az IMF a tavaly októberi 3,4 százalékról, a 2021-es növekedési előrejelzését pedig 0,2 százalékponttal vette alacsonyabbra, 3,4 százalékra. A 2018-as világgazdasági növekedés 3,6 százalékos volt.
Az IMF prognózisában rámutat arra, hogy a geopolitikai feszültségek hatása, valamint az ipari termelésben és a kereskedelmi forgalomban 2019 második felében bekövetkezett lassulás erősen rányomta a bélyegét a világgazdasági aktivitásra, az idei GDP-növekedési előrejelzéseket ezért sok esetben lefelé kellett korrigálni, de megjelentek egyúttal
a mélypont közeledtére utaló makrogazdasági jelek is.
A jövő évi előrejelzéseken ezért számos esetben nem kellett rontani az októberi prognózishoz képest. Ez jórészt a jegybankok növekedésösztönző laza monetáris politikájának köszönhető – mutatott rá az IMF. Az euróövezeti GDP-növekedés az idén 1,3 százalék lesz, 2021-ben pedig 1,4 százalék, az októberi becsléssel megegyező. A feltörekvő régiók az idén 4,4 százalékos, jövőre pedig 4,6 százalékos gazdasági növekedést érnek el.
A térség tavaly 3,7 százalékos, az előző évben 4,5 százalékos növekedést ért el.