Gazdaság

Idén 85 milliárd forint a keret

Folytatódik a Modern Városok Program

A Modern Városok Programban idén is megújulhatnak fontos létesítmények, és tavaly is jelentősek voltak a beruházások.

A nagyvárosok fejlesztése idén is folytatódik a Modern Városok Program keretében. A 2015-ben indított programban összesen négyezermilliárdos városfejlesztés valósul meg, ebből több mint 1500 milliárd forint értékű fejlesztés már megvalósult a megyei jogú városokban.

A programban 23 városban, Békéscsabán, Debrecenben, Dunaújvárosban, Egerben, Érden, Győrben, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen zajlanak gazdasági, ipari, közlekedési, egészségügyi, oktatási, kulturális, sport- és egyéb beruházások.

Tavaly is újabb színháznak, uszodának, iskolának, ipari parkoknak, egészségügyi és turisztikai intézményeknek örülhettek a magyar nagyvárosok lakói, idén várhatóan újabb 85 milliárdos városfejlesztés valósul meg – közölte tegnap
a Miniszterelnökség a távirati irodával. Eddig elkészült többek között a színházfelújítás és az új városi uszoda Kaposváron, a Városi Szabadtéri Színpad Nyíregyházán, a nemzetközi iskola Debrecenben, az egészségügyiintézmény-fejlesztés Érden, a botfai Erdődy–Hűvös-kastély és a Kvártélyház felújítása Zalaegerszegen. Befejezték továbbá az M44-es gyorsforgalmi út, illetve a 67-es főút új szakaszainak az építését. Az ipari parkok fejlesztésének érdekében minden érintett városban megvásárolták a szükséges területet.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom