Gazdaság

Egyetlen önkormányzat sem maradhat ki a számvevőszéki ellenőrzésből

Jól gazdálkodtak a községek

Célul tűzte ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) , hogy mind a háromezer-kétszáz települési önkormányzathoz eljusson az ellenőrzésével, valamint széles körű tanácsadói tevékenységével – mondta tegnap Warvasovszky Tihamér alelnök sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy kétszázhúsz, önálló önkormányzattal rendelkező község ellenőrzésének eredményét tette közzé a számvevőszék.

Az ÁSZ egy olyan átfogó módszert dolgozott ki, amellyel növelhető az ellenőrzés lefedettsége, mindezt úgy, hogy nem az érintetteket terhelik adatigénylésekkel, hanem az államkincstár adatbázisára támaszkodnak. Másfél év alatt csaknem nyolcszáz önkormányzat működését világították át, a pénzügyi egyensúly, az eladósodás kockázata és a vagyongazdálkodás szempontjai mentén – tette hozzá. A legutóbb ellenőrzött kétszázhúsz településen több mint hatszázhúszezer ember él, a vizsgáltak zömében nem tártak fel jelentős kockázatot vagy hiányosságot, ahol viszont a működési egyensúly veszélybe került, azok esetében egyedi megoldási javaslatokat dolgoz ki a számvevőszék. Ugyancsak elhangzott, a 2012-es ezernégyszázmilliárd forintos adósságkonszolidációt követően új finanszírozási rendszerben működnek az önkormányzatok – amely azt a 2011 előtt fennállt helyzetet hivatott megakadályozni, hogy önkormányzatok csődbe menjenek – továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a pénzügyi egyensúly hosszú távú fenntartására.