Gazdaság

Több mint háromszázalékos a növekedés tavalyhoz képest az agrárszektorban

Fejlődik a mezőgazdaság

Az agrárszektor teljes kibocsátási értéke meghaladja a 3,1 százalékos felívelési értéket a tavalyi eredményhez képest – tudatta tegnap az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) becsléseire hivatkozva.

A növénytermesztés mértéke 2,3 százalékkal mérséklődött az első előzetes adatok szerint. Az idei termelési érték 0,7 százalékkal haladta meg a tavalyit, és nem kevesebb, mint 1569 milliárd forintot tett ki. Ezzel együtt a gabonafélék termésmennyisége 3,3 százalékkal lett nagyobb, a kukorica és a búza szintén növekedési pályára állt. Az árak 0,8 százalékkal csökkentek az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, azaz a gabonafélék termelése 2,5 százalékkal nőtt. Az ipari növények mennyiségében 8,2 százalékos csökkenés tapasztalható a tavalyi értékhez viszonyítva. A kertészeti termékek ugyanakkor 5,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi adatokat, az árak 37,9 százalékos növekedést eredményeztek. Az állattenyesztés teljes termelési rátája 1,7 százalékot nőtt, amelyet jól mutat az élőállatok mennyiségének 2,5 százalékos emelkedése. A szarvasmarha- és a sertéstartás is jelentős szerepet játszott a bővülésben – tette hozzá a távirati iroda.