Gazdaság

A vezetés-szervezési elvek újragondolása lehet a fejlődés kulcsa

Teljesítménynövelés a vállalkozói szektorban

„A sikerekről beszélni kell, a sikert kötelező megünnepelni, a sikerekből tovább kell építkezni” – írta Balog Ádám, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója tegnap a Danube Capital honlapján.

A publikációból kiderül, hogy a Növekedési Hitelprogramok közel háromezermilliárd forint értékben kötött szerződéseket. A korábbi, közel húszszázalékos társasági adó kilenc százalékra csökkent Magyarországon, ez uniós szinten a legalacsonyabb. A vezérigazgató szerint a kis- és középvállalkozások partnerséget mutattak a változásokban is, például a gazdaság fehérítésében vagy éppen a bérek felzárkóztatásában. Ugyanakkor – mint írta – a legfontosabb a kkv-szektor megerősítése, hiszen a külkereskedelmi forgalmunknak csak a húsz-huszonöt százalékát, az exportnak pedig kevesebb, mint öt százalékát adja. Kiemelte, a sikerhez változás kell, a változáshoz bátorság. Ennek fényében hat pontban sorolta fel a sikerhez vezető utat, amelyek közül kiemelkedik a gazdasági környezet állandó, szakértői szintű elemzése, a vállalkozás pénzügyi forrásának megtervezése és a vezetői tudatosság. Utóbbiban különösen szükséges a szemléletváltás – tette hozzá.