Gazdaság

Jelentős az érdeklődés a fiatalok részéről a pénzügyi vetélkedőre

Középiskolások versenye

Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a magyar és külhoni magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenyét, a PénzSztár versenyt – jelentette be tegnap Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője.

Kiemelte: 1048 négyfős csapat jelezte részvételi szándékát az október 7-i jelentkezési határidőre. Az idei versenybe több száz középiskola kapcsolódott be, a csapatok között 939 magyarországi, 49 erdélyi, 28 vajdasági és 32 felvidéki. Az október 10-én és 17-én tartandó kétfordulós előselejtező eredménye alapján dől majd el, hogy melyik öt–öt magyarországi és külhoni csapat kerül be a helyszíni fordulókba. Az országos döntő december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz – ismertette a távirati iroda beszámolója szerint. Puskás András, a főtámogató Budapest Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: a pénzintézet elkötelezett a pénzügyi kultúra fejlesztése iránt, már negyedik alkalommal támogatják a versenyt. 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom