Gazdaság

Újabb emeletes vonatok érkeznek

Egyre nagyobb a forgalom Budapest elővárosában, ahol a vasúttársaság utasainak hetven százaléka közlekedik

A MÁV–Start érvényesíti opcióját, és a szerződésben szereplő mind a negyven motorvonatot megvásárolja a Stadlertől.

Újabb emeletes vonatok érkeznek
Eddig két motorvonat készült el a Dunakeszi Járműjavítóban
Fotó: MÁV–START

Új korszak kezdődik a hazai vasúti személyszállításban, hiszen jövő februárban a MÁV–Start forgalomba helyezi az első nagy kapacitású, hatszáz utas befogadására alkalmas emeletes motorvonatát. A vasúttársaság eddig 19-et rendelt a svájci Stadlertől, a flotta további 21 járművel egészül ki. Az újabb 21 Kiss-motorvonat beszerzéséről a kontraktust Kerékgyártó József, a MÁV–Start Zrt. vezérigazgatója és Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója írta tegnap alá Budapesten. A negyven motorvonat vételára 617,5 millió euró, azaz jelenlegi árfolyamon 204,4 milliárd forint. Kerékgyártó József elmondta, a 21 jármű gyártása akkor kezdődik meg, amikor rendelkezésre áll a forrás, ami minden bizonnyal a 2021–2027 közötti időszak európai uniós támogatásából valósul meg. A hazai előfinanszírozásról a kormánynak kell döntést hoznia. A beszerzést követően Budapest elővárosi vonalain csak korszerű motorvonatokkal bonyolíthatja a MÁV–Start a forgalmat – tette hozzá. A fővárosi agglomerációban közlekedik az utasok hetven százaléka, ami egyre növekszik, hiszen ahol korszerű járművek közlekednek és a pálya is jó, harminc–ötven százalékkal emelkedik éves szinten a forgalom.

Dunai Zoltán elmondta, hogy a MÁV–Start által üzemeltetett 123 Flirt motorvonat évente 25–27 millió kilométert tesz meg. Az emeletes vonatok forgóvázai – szerelvényenként tizenkét forgóváz – a Stadler szolnoki, a fékberendezések pedig a Knorr Bremse budapesti gyárában készülnek.

Az első Kiss-motorvonat idén július közepén készült el – jelenleg a tesztelés zajlik –, és várhatóan szeptember végén a harmadik vonat is kigördül a Dunakeszi Járműjavítóból, amely a Stadler alvállalkozója. A motorvonatokon négy kerekesszék, 12 kerékpár vagy öt babakocsi szállítható, wifivel, hálózati csatlakozókkal és korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek.

Kapcsolódó írásaink

Megújuló IC-flotta

ĀElkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelye