Gazdaság

A csok-listán szereplő településeken növekszik a kereslet, ezzel együtt nem áll meg az árak emelkedése

Fejlesztések hatása az ingatlanpiacra

A gazdaság és az állam számára egyaránt fontos a lakáspiac egészséges működése, a lakáshoz való hozzájutás elősegítése, éppen ezért a lakáscélú tervek megvalósítását az utóbbi időben egyre aktívabban, támogatásokkal segítik – derült ki a GDN Ingatlanhálózat lapunknak küldött közleményéből.

A csok-listán szereplő településeken növekszik a kereslet, ezzel együtt nem áll meg az árak emelkedése
A BMW-beruházás miatt sokan költöznek majd Debrecenbe
Fotó: MH/Purger Tamás

A kisebb települések piacát a csok-hatás kifejezetten megdobhatja, az árakat emelheti, hiszen nő a költözési kedv, ezáltal a kereslet is. Budapest, Balaton és Győr után a kisebb településeken lévő ingatlanok ára is növekedésnek indulhat. Sok olyan község van Magyarországon, ahol akár egymillió forintért berendezett házat lehet venni. Ezeken a helyeken a legjobb ingatlanok ára is 8-12 millió forint között mozognak, miközben egy ilyen ház építési költsége meghaladja a 30-40 millió forintot. Kiemelték, hogy ez hatványozottan igaz lesz ez azokra a csok-listás falvakra, melyek közelében kisebb vállalkozások működnek vagy egyszerűen elérhető egy nagyobb város. A nagyvárosokban is drágábban lehet majd ingatlanhoz jutni, példaként pedig Debrecent említette a közlemény. Debrecenben a BMW ötezer embert foglalkoztat majd a most épülő gyárban. Az ilyen típusú fejlesztések hatására a nagyvárosban már közelítenek az árak a budapestiekhez.