Gazdaság

Júliusi többlet a költségvetésben

A munkanélküliségi ráta a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony

Az elmúlt hónapban a gazdaság teljesítményének köszönhetően 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés. Ennek nyomán az államháztartás központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint volt – közölte tegnap a Pénzügyminisztérium.

A tárca közleményében kiemelte: az első héthavi hiány az éves előirányzat 35,3 százaléka, így a 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is teljesíthető. Az év első hét hónapjában a központi költségvetés hiánya 446,7 mil­liárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 73,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 20,5 milliárd forintos többletet mutattak. Kitértek arra is, hogy ma már több mint négy és fél millió embernek van munkája Magyarországon.

Az adókedvezményeknek és adócsökkentéseknek is köszönhetően egyre több pénz marad a családoknál, amit a bruttó és nettó átlagkeresetek két számjegyű emelkedése jelez. Ennek nyomán folyamatosan bővül a lakossági fogyasztás, valamint a kormány gazdaságfehérítő intézkedései ugyancsak támogatják a költségvetési bevételek emelkedését. Hangsúlyozták: ezek eredményeként 2019 első hét hónapjában általános forgalmi adóból 410,8 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból 127,3 milliárd forinttal, a jövedéki adóból pedig 57 milliárd forinttal volt magasabb bevétele a költségvetésnek, mint a tavalyi év azonos időszakában. Emellett a szociális hozzájárulási adóból, valamint a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból összesen 310,7 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába az előző évhez képest.

Kapcsolódó írásaink