Gazdaság
Új befektetési tanácsadót választott a horvát kormány az INA-ügyben
Ajánlat készül a Mol felé
A befektetési tanácsadónak az lesz a legfőbb feladata, hogy előkészítse a vásárlást, szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel. A Lazard befektetési bank kilencmillió euróért végzi majd el a munkát. Tomislav Coric környezetvédelmi és energetikai miniszter szerdán úgy nyilatkozott: az INA átvilágítása hat hónapon belül befejeződhet, és a horvát kormány 2020 első felében már ajánlattal állhat elő a Mol felé. A miniszter elmondta, mindent megtettek annak érdekében, hogy az INA jó irányba haladjon. Kiemelte: a múlt év eredményei jók voltak, bíznak benne, hogy a jövőben is folytatódik ez az üzleti irányvonal. Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.
