Gazdaság

Egyre előrelátóbb a huszonéves korosztály

Nyugdíj-előtakarékosság

A huszonévesek több mint harmada szerint az időskori anyagi biztonság érdekében már tizen­nyolc éves kortól érdemes elkezdeni félretenni. A Magyar Államkincstár adatai szerint 2,15 millió nyugdíjas átlagosan 130 491 forint ellátást kapott 2019 januárjában.

A KSH statisztikái alapján a nettó átlagkereset 2018. decemberében 219 400 forint volt. A két összeg között majdnem 89 ezer forint az eltérés. A különbözet pótlását nyugdíj melletti munkával garantálnák a fiatalok: a 25–29 éves korosztály hetven százaléka szerint nyugdíjasként is dolgoznia kell majd ahhoz, hogy meg tudjon élni – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. legfrissebb, ezerfős reprezentatív kutatásából. A kutatás választ keresett arra is, hogy hány éves koruktól kell a válaszadóknak félretenniük, hogy anyagilag biztosan teljenek a nyugalmazott napjaik. A résztvevők több mint harmada szerint már 18–25 éves kortól kell erre a célra spórolni. A válaszadók harminc százaléka pedig úgy vélekedik, 26–35 éves kor között kell elkezdeniük takarékoskodni. A fiatalok úgy vélik, öt-tíz évet töltenek majd nyugdíjasként, és negyven százalékuk ez idő alatt nem is szeretne dolgozni.