Gazdaság

Bizalom Koreából

A beruházó ázsiai vállalat vezetője az európai autógyártás Mekkájának nevezte hazánkat, hozzátéve, szeretnének szívesen látott üzemként működni Salgótarjánban

Ismét egy távol-keleti nagyvállalat találta beruházásra alkalmasnak hazánkat. Dél-Korea a világ második legjelentősebb exportőre az e-mobilitásban, annak minden területén koreai vállalatok a piac­vezetők, ezért Magyarország sike­rét vetíti előre a két ország gazdasági kapcsolatainak ugrásszerű fejlődése.

Bizalom Koreából
Szijjártó Péter Ri Ki Jeon cégvezetővel és Csö Kju Szikkel, Dél-Korea nagykövetével
Fotó: MTI/Kovács Attila

Hazánkban építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten. Mint mondta: a kormány 2,65 milliárd forinttal támogatja a befektetést, mivel az új üzem első körös autóipari beszállítóként kétszáz munkahelyet teremt. A Salgótarjánban felépülő gyár alumínium akkumulátorcsatlakozó­kat készít elektromos járművek számára – derült ki a távirati iroda közleményéből.

A tárcavezető szerint a beruházás értékét emeli az is, hogy a következő évtizedek autóipari átalakulását várhatóan az elektromos meghajtások fejlesztése határozza meg. A kormány ezért e téren is kiemelkedő termelési helyszínné szeretné fejleszteni Magyarországot, és szövetségesként tekint Dél-Koreára, hiszen nagyrészt az ottani vállalatok beruházásai jelölik ki az új ipari korszak nyerteseit – tette hozzá.

A távol-keleti ország a világ második legjelentősebb exportőre az e-mobilitásban, annak minden területén koreai vállalatok a piacvezetők, ezért Magyarország sikerét vetíti előre a két ország gazdasági kapcsolatainak ugrásszerű fejlődése – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a diplomáciai kapcsolatfelvétel harmincadik évfordulóján, az idei első négy hónapban 41 százalékkal bővült a két ország kereskedelmi forgalma, és 350 milliárd forintnyi koreai befektetés érkezett az év eleje óta.

A vállalat vezetője, Ri Ki Jeon az európai autógyártás Mekkájának nevezte Magyarországot, és hozzátette, hogy szeretnének hasznos és szívesen látott üzemként működni a nógrádi megyeszékhelyen. A Bumchun Precision salgótarjáni központú leányvállalatát tavaly decemberben jegyezték be.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom