Gazdaság
Bizalom Koreából
A beruházó ázsiai vállalat vezetője az európai autógyártás Mekkájának nevezte hazánkat, hozzátéve, szeretnének szívesen látott üzemként működni Salgótarjánban

Hazánkban építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten. Mint mondta: a kormány 2,65 milliárd forinttal támogatja a befektetést, mivel az új üzem első körös autóipari beszállítóként kétszáz munkahelyet teremt. A Salgótarjánban felépülő gyár alumínium akkumulátorcsatlakozókat készít elektromos járművek számára – derült ki a távirati iroda közleményéből.
A tárcavezető szerint a beruházás értékét emeli az is, hogy a következő évtizedek autóipari átalakulását várhatóan az elektromos meghajtások fejlesztése határozza meg. A kormány ezért e téren is kiemelkedő termelési helyszínné szeretné fejleszteni Magyarországot, és szövetségesként tekint Dél-Koreára, hiszen nagyrészt az ottani vállalatok beruházásai jelölik ki az új ipari korszak nyerteseit – tette hozzá.
A távol-keleti ország a világ második legjelentősebb exportőre az e-mobilitásban, annak minden területén koreai vállalatok a piacvezetők, ezért Magyarország sikerét vetíti előre a két ország gazdasági kapcsolatainak ugrásszerű fejlődése – hangsúlyozta a miniszter.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a diplomáciai kapcsolatfelvétel harmincadik évfordulóján, az idei első négy hónapban 41 százalékkal bővült a két ország kereskedelmi forgalma, és 350 milliárd forintnyi koreai befektetés érkezett az év eleje óta.
A vállalat vezetője, Ri Ki Jeon az európai autógyártás Mekkájának nevezte Magyarországot, és hozzátette, hogy szeretnének hasznos és szívesen látott üzemként működni a nógrádi megyeszékhelyen. A Bumchun Precision salgótarjáni központú leányvállalatát tavaly decemberben jegyezték be.