Gazdaság
Portugália nyomában a hazai lakásdrágulás
A román ingatlanárak csökkennek, ami nem tesz jót a gazdaságuknak
Bár reálértéken Portugália átvette a vezetést, és egyre több a „trónkövetelő”, még sokáig a látványosan szétszakadó mezőny élbolyában maradhatunk – áll az OTP Ingatlanpont elemzésében. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 2019 első negyedévében nominálértéken 11,3 százalékkal nőttek a hazai lakásárak. Ezzel Magyarország az első helyen áll az Eurostat 26 országot tartalmazó listáján. Ez esetben is érdemes azonban a reál-, tehát az inflációtól tisztított árakat vizsgálni. Az utóbbi adat alapján a 7,4 százalékos rátával második helyre csúsztunk vissza Portugália mögött. Dobogós helyünk azonban évek óta nincs veszélyben. Hazánkat az egykori keleti blokk országai, Horvátország, Lengyelország, Szlovénia, Csehország és Bulgária követik 6-7 százalék közötti drágulással. Mindeközben a legnagyobb európai gazdaságok ennél jóval szerényebb lakásárváltozást produkáltak: a német 3,7, a francia 1,7, míg az Egyesült Királyság 0,1 százalékot. A másik végletet négy olyan ország – Románia, Olaszország, Svédország és Finnország – jelenti, ahol az elmúlt egy év folyamán már csökkenésbe váltott a lakásárindex. Romániában a negatív előjel csak most jelent meg, a másik három országban ugyanakkor már évek óta esnek a lakásárak – értékelte az adatokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Egy másik mutató, a 2015 óta bekövetkezett reálárváltozás alapján 30 százalékkal szintén második helyen állunk Portugália 32,5 százaléka mögött. A dobogóra még Csehország fért fel 28 százalékkal.