Életmód

Nem jelentős az ukrán válság hatása

Tavaly az első kilenc hónapban a Magyarországra turisztikai céllal látogató külföldiek száma tizennégy százalékkal növekedett

Nehezen mérhető a külpiaci válságok és a terrorcselekmények gazdasági hatása. A Magyar Turizmus Zrt. arról tájékoztatta lapunkat, hogy a magyar turizmus tavaly – az ukrán válság ellenére is – jóval a világátlag felett teljesített.

balaton
Bár az egyik fontos küldőpiacunk válságba jutott, ez nem éreztette itthon a hatását (Fotó: Csudai Sándor)

Félrevezetők azok a sajtóhírek, amelyek az ukrán válság és az orosz turisták kapcsán negatív színben tüntetik fel a magyar turizmus 2014-es teljesítményét – írta közleményében a Magyar Turizmus Zrt. Kiemelte, a valóság ezzel szemben az, hogy a magyar turizmus tavaly a világátlag felett teljesített. A 2014-es esztendő első kilenc hónapjában az orosz turisták száma, tartózkodási ideje és összes kiadása egyaránt jelentősen nőtt Magyarországon az azt megelőző évhez képest, és ezek az adatok a más országokból érkező turisták számának, kiadásainak változásához képest is igen kedvezőek.

A szervezet kifejtette, a turizmus valamennyi fontosabb mutatója kiegyensúlyozott növekedést mutat hazánkban. Tavaly az első kilenc hónapban a Magyarországra turisztikai céllal látogató külföldiek száma 14 százalékkal növekedett. Nem csupán a vendégek és a vendégéjszakák száma, illetve a belföldi és külföldi vendégek kiadásai emelkedtek, hanem a nemzetközi utasforgalmi egyenleg is. Tavaly január–szeptember között Magyarország nemzetközi utasforgalmi egyenlege 659 milliárd forintot tett ki, amely összesen 14,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakában regisztráltat. A magyar kereskedelmi szálláshelyek évről évre több vendéget fogadnak, és összességében is nő azoknak a külföldieknek a száma, akik Magyarországra látogatnak turistaként. A KSH adatai szerint az idei év első tíz hónapjában az Oroszországból érkező vendégek összesen 684 ezer vendégéjszakát töltöttek el hazánk kereskedelmi szálláshelyein, ami összesen négyszázalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Ezt erősíti a Világgazdaság összeállítása is, amely szerint a párizsi terrortámadások sem lesznek jelentős hatással a turizmusra. A lap által megkérdezett szakértők ezt főképpen azzal indokolták, hogy célzott esetekről van szó, a támadásokat pedig nem turisták ellen és nem turisztikai látványosságnál hajtották végre. Mint köztudott, Párizs a világ egyik legnépszerűbb úti célja. A legfrissebb, 2013-as statisztikai adatok szerint abban az évben összesen mintegy 32,3 millió turista szállt meg a francia főváros hoteljeiben.


Már nem akarják eladni a szállodákat
Ahogy a turizmus kilábalt a válságból, és az ingatlanpiacon is megindult a fellendülés, egyre könnyebb lesz vevőt találni az eladó szállodákra, ha egyáltalán még mindig értékesíteni akarják azokat – írta a Világgazdaság. Kollin Gergely, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének budapesti régióvezetője elmondta, hogy valóban javul a jövedelmezőség a szállodaiparban, ami miatt az eladók esetleg már nem akarnak nyomott áron túladni az ingatlanokon, ehelyett megpróbálják profi szállodaüzemeltetőkkel működtetni a hotelt. Ennek ellenére még mindig több száz, idegenforgalmi célra használható ingatlant értékesítenek akár olyan, turisztikailag frekventált helyeken is, mint Hévíz, Zalakaros, Eger vagy Sopron.