Életmód
Jelentős bővülés a belföldi turizmusban
Szállásforgalom
Az online szállásközvetítő MTI-hez tegnap eljuttatott évértékelése szerint nem lehet panaszuk a szállásadóknak a tavalyi évre, a belföldi vendégforgalom növekedése 2014-ben sem torpant meg.
A közlemény idézi Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: a tavalyi év elején még hatszázalékos bővülést prognosztizáltak, de ezt is sikerült túlszárnyalni. Tíz százalékkal nőtt a belföldi vendégforgalom, ami részben a SZÉP-kártya további terjedésének köszönhető – tette hozzá.
A portál adatai szerint a SZÉP-kártyával történő szállásfoglalások átlagértéke két százalékkal csökkent ugyan 2014-ben, de 34 százalékkal gyakrabban fizettek így a vendégek 2013-hoz képest. Az eltöltött éjszakák számában nem volt jelentős változás, inkább többször utaztak rövidebb időre: a foglalások közel kétharmada a tavalyi évben is egy, illetve két éjszakára szólt.
A szálláshelyeken július és augusztus a teljes belföldi forgalom 45 százalékát adta, de nagyon erős volt még az októberi időszak is. Tovább nőtt az apartmanok és vendégházak népszerűsége, a hotelek körében viszont csak a négy-ötcsillagos szállodák tudták növelni részesedésüket a teljes forgalomból. Az apartmanok között erősödik a verseny, ami a színvonalat is emeli, ezzel egyre vonzóbbá válnak a családos, kisgyermekes utazók körében - értékelte az ügyvezető igazgató.
Két év után először nem Siófok, hanem Budapest végzett a legnépszerűbb belföldi utazási célpontok toplistájának élén. A harmadik helyen Hajdúszoboszló, a negyediken Eger áll, majd pedig Balatonfüred következik.