Életmód

Gőzmozdony Grand Prix-t rendeznek a Vasúttörténeti Parkban

 George Stephensonra, a vasúti közlekedés feltalálójára emlékezve rendezik meg idén is a Gőzmozdony Grand Prix-t szeptember 20-án a budapesti Vasúttörténeti Parkban, ahol három ország mozdonyvezetői teszik próbára ügyességüket.

A magyar mozdonyvezetők legjobbjai mellett osztrák és finn gőzmozdonyvezetők mérkőznek meg a tizennegyedik alkalommal megrendezett mozdonyversenyen, amelynek során nemcsak gyorsaságukat, de ügyességüket is összemérik a versenyzők az angol posta, a sörmenet, valamint a tűzoltás és a kisasszonyok kiszabadítása versenyszámokban - olvasható a szervezők közleményében.

Az angol posta versenyszám azt a korszakot idézi, amikor a levélküldemények eljuttatása a vasút legfontosabb feladatai közt szerepelt. A gyorsvonatok csak a nagyobb településeken álltak meg, így a kisebb helyeken a fel- és leadási feladatot úgy kellett megoldani, hogy a jármű mozgásban maradjon.

Az ügyességi próbák másik látványos attrakciója a sörmenet nevet viselő szám, amelyben a gőzmozdonyt úgy kell "vezetni", hogy a csatlórúdjára helyezett sörös doboz ne essen le. A végrehajtáshoz a gőzbeömlést olyan precízen kell szabályozni, hogy a jármű a legkisebb rángás nélkül tudja megtenni a megszabott, mintegy százméteres távot.

A megmérettetésen a magyar masiniszták a MÁV és a BKV mozdonyait hajtva készülnek címük megvédésére.

A mozdonyok erőpróbája mellett szombaton a közönség szavazatai alapján a nap legszebb mozdonyát is megválasztják.