Életmód
Gorillarajongók Ruandában
A bevételből az infrastruktúrát is fejleszthetik
Egy 2005-ben meghozott rendelkezés eredményeként a nemzeti parkok bevételének öt százaléka a helyi közösségekhez kerül Ruandában. Az elmúlt években így 29,4 millió dollárt, vagyis csaknem 6,7 milliárd forintot fordítottak háromszázhatvan közösség támogatására az országban. A pénzből új iskolák, méhészetek, utak és hidak építését, valamint a víz- és közegészségügyi ellátás fejlesztését, különböző kis- és középvállalkozásokat is finanszíroztak.
A Ruandai Fejlesztési Tanács (RDB) harminckilencezerre becsüli azoknak a lakosoknak a számát, akik ily módon profitáltak a turizmusból. A célszerűség mellett a projektek hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra is – írja a The Guardian. Az elmúlt húsz évben több mint egymillió turista érkezett Ruandába, amelynek az Ugandával és Kongóval határos területein ötszáz veszélyeztetett hegyi gorilla él. Ruanda legfontosabb bevételi forrása a turizmus, az ágazat az elmúlt két évtizedben 294 millió dollár jövedelmet generált. Ennek nyolcvanöt százalékát a hegyi gorillák megtekintésére érkezett turisták látogatásából befolyt pénzek teszik ki.
A ruandai gorillák a Kongói Demokratikus Köztársasággal határos Volcanoes nemzeti parkban élnek, ahol a helyi közösségek az erre szánt fejlesztési pénzek negyven százalékát kapják meg. A délnyugati Nyungwe erdőség és a keleti Akagera nemzeti park közösségei harminc-harminc százalékot kapnak a célra elkülönített pénzekből.
„Leülünk a közösségek vezetőivel, és a környék szükségleteinek és problémáinak alapján közösen elhatározzuk hogyan költsük el a pénzt” – mondta az RDB egyik vezetője, Theosophore Ngoga. Az átláthatóságot rendszeres pénzügyi jelentésekkel igyekeznek biztosítani.