Életmód
Csökkenti a demencia kockázatát a hangszeren játszás?
Százötvenhét ikerpár bevonásával készítettek tanulmányt
A szakemberek szerint eddig kevés vizsgálat foglalkozott a szabadidős tevékenységként űzött muzsikálás demenciára gyakorolt hatásaival, egyebek között a résztvevők genetikai hátterének különbözőségéből adódó problémák miatt.
A kutatók ezúttal százötvenhét ikerpár bevonásával pontosabban fel tudták térképezni a zene és a demencia közötti kapcsolatot, mivel az egypetéjű ikreknek 100 százalékos, a kétpetéjűeknek átlagosan 50 százalékos a genetikai azonosságaA részt vevő ikerpárok csupán egyik tagja küzdött időskori emlékezetvesztéssel, ami lehetővé tette a kutatók számára, hogy egyszerre tanulmányozzák a betegség kockázati tényezőit, illetve az egészséges fél révén a védelmi faktorokat.

A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a hangszeren játszás miként bírhat ilyen hatással, de egyik elméletük szerint a gyakorlat hozzájárul az úgynevezett kognitív tartalék képzéséhez, amely kompenzálja az agy hanyatlását. Néhány korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a magasabb iskolai végzettség hozzájárulhat a demencia kezdetének eltolódásához. A hangszeren játszás számos agyterületet hoz működésbe.