Családi kisokos

Családi kisokos 3.

Július 1-jével az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv négy, 2020. január 1-jétől pedig további három pontja lép életbe

Számos felvetés merült fel a támogatások igénylésével kapcsolatban, amelyeket a Család.hu-n megtalálható információk alapján igyekszünk megválaszolni. További kérdéseiket várjuk a családikisokos@magyarhirlap.hu címre.

„A negyven év alatti nőknek járó babaváró támogatással kapcsolatban kérdeznék. Van két gyermekünk, tervezünk (természetesen nem a támogatások miatt) még három gyermeket vagy amennyit ad a Jóisten. Három éve vagyunk házasok a férjemmel. Ebben az esetben is jár a kedvezményes hitel, vagy csak a ­július után házasodóknak?”

– A babaváró támogatás esetében nem feltétel, hogy a hatályba lépést követően, vagyis 2019. július 1-je után kössenek házasságot az igénylő felek, ugyanakkor természetesen a dátum után egybekelőkre is érvényes. A kérdező tehát ennek alapján jogosult a támogatásra. Érdemes azonban észben tartani, hogy a babaváró támogatást a jelenlegi információk szerint három évig, azaz 2022-ig lehet csak igénybe venni. Fontos tudni azt is, hogy bár a kedvezményes kölcsön gyermekek nélkül is igényelhető, a tízmillió forintos, szabad felhasználású hitel visszafizetésére vonatkozó kedvezmények csak a 2019. július 1-je után született vagy közösen örökbe fogadott gyermekek után lépnek életbe. Mindez annyit jelent, hogy a hitelfelvétel utáni első gyermek születését követően három évig szünetel a törlesztés, a második gyermek világrajöttét követően ismét három évre leáll a visszafizetési kötelezettség, plusz a tartozás harminc százalékát elengedik, a harmadik baba megérkezése után pedig a fennálló teljes tartozást átvállalja az állam. Ebben az esetben tehát az igényléskor meglévő gyermekek után nem érvényesíthető a visszafizetési kedvezmény.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom