Bulvár

Az örökös, aki több mint 70 évet várt a trónra

Hetvenhét éves lett lll. Károly király

III. Károly király, a néhai II. Erzsébet királynő és Fülöp, Edinburgh hercege legidősebb gyermeke, édesanyja halálát követően, 2022. szeptember 8-án lépett trónra. Károly ekkor már közel 74 éves volt.

Az örökös, aki több mint 70 évet várt a trónra
III. Károly brit király
Fotó: AFP/Pool/Jane Barlow

Amikor 2022. szeptember 8-án II. Erzsébet királynő életét vesztette, trónra lépett az akkor 73 éves Károly, aki ezzel gyakorlatilag a legidősebben trónra lépő brit uralkodóvá avanzsált. Ez azt is jelentette, hogy Károly volt a brit történelem leghosszabb ideig trónörökösi státuszban lévő személye - számolt be az ELLE.hu. Mostanra már három évnyi uralkodás van mögötte, a 77. születésnapja alkalmából pedig felelevenítjük az életének legkiemelkedőbb pillanatait.

A legfiatalabb trónörökös

Károly 1948-ban született a Buckingham-palotában, és mindössze hároméves volt, amikor édesanyja trónra lépett. Ezzel ő lett a brit történelem legfiatalabb trónörököse, és az első olyan örökös, aki jelen volt saját édesanyja koronázásán. Gyermekkora óta a figyelem középpontjában állt, és már korán megtanulta, hogy a királyi élet a kötelességek és a felelősségvállalás szimbóluma. Az elődeivel ellentétben Károly nem magánúton kapott oktatás a palota falai között, hanem iskolába járt, majd a Cambridge-i Egyetemen szerzett diplomát 1970-ben, ezzel ő lett az első brit trónörökös, aki egyetemi végzettséggel rendelkezik.

Wales hercege

II. Erzsébet 1958-ban tette meg Wales hercegévé és Chester grófjává, bár beiktatására csak jóval 1969. július 1-jén került sor. Károly 1970-ben foglalta el helyét a Lordok Házában és 1974 júniusában tartotta meg első beszédét, ezt követően pedig katonai pályára lépett: szolgált a Királyi Haditengerészetnél és a Királyi Légierőnél is, apja, Fülöp herceg példáját követve.

Házassága Dianával

1981-ben nősült meg, feleségül vette Diana Spencert, aki az esküvőt követően a Wales hercegnéje címet viselte. Házasságukból két fiú született, a jelenlegi trónörökös, Vilmos herceg, és az öccse, Harry herceg.

A Dianával kötött házassága azonban hamar zátonyra futott, a 90-es évek elején már mindenki tudta, hogy a kapcsolatuk megromlott, 1996-ban pedig hivatalosan is elváltak egymástól.

Bár már nem voltak férj és feleség, de Károlyt is mélységesen megrázta Diana 1997-ben bekövetkezett tragikus halála, a hercegné ugyanis egy autóbalesetben vesztette életét Párizsban. Évekkel később a herceg újra megnősült, feleségül vette első szerelmét, Camilla Parker Bowles-t – akivel a Dianával tartó házassága idején is viszonyt folytatott, s bár a közvélemény kezdetben ellentmondásosan fogadta frigy hírét, az évek során egyre inkább elfogadták az új hercegnét, aki mostanra királynéként támogatja az uralkodóvá lett férjét.

Környezetvédelem és fenntarthatóság

Károly király egyébként különösen elkötelezett a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránt, már jóval a trónra lépése előtt, valójában már a 70-es évektől kezdve szorgalmazta a természetes gazdálkodást, az organikus élelmiszer-termelést, emellett rendre kiállt a klímavédelem fontossága mellett.

Rengeteget jótékonykodik

2007-ben elindította a Mosaic programot, amely hátrányos helyzetű fiataloknak nyújt mentorálási lehetőséget, majd 2010-ben életre hívta a Campaign for Wool kezdeményezést, hogy támogassa a brit juhászokat és népszerűsítse a gyapjú fenntartható felhasználását. A király jótékonykodni is szokott, s bár az utóbbi időben az egészsége megromlott (2024 elején rákot diagnosztizáltak nála) élete során alapvetően mindig aktív volt.

Fiatalon szenvedélyes pólójátékos volt, emellett vitorlázott, lovagolt és búvárkodott is. Több mint négy évtized után, 2004-ben visszavonult a sporttól, hogy idejét inkább közéleti és jótékonysági feladatainak szentelje.

Tehetséges festő

Szabadidejében festéssel is foglalkozik: akvarelljeiből kiállításokat is rendeznek, a bevételt pedig mindig jótékony célokra fordítja. Emellett rajong a kertészkedésért, különösen a Highgrove House birtokon található organikus kertje az egyik kedvenc helye, ahol saját kezűleg metszi a sövényeket és gondozza a növényeket.

A rákbetegsége

Ahogyan azt már fentebb említettük 2024 elején a királynál rákot diagnosztizáltak, ekkor hosszabb időre visszavett a nyilvános szerepléseiből az orvosai tanácsára, de a hivatalos feladatait és a mindennapi államügyeket továbbra is ellátta. A palota sem akkor, sem pedig azóta nem közölte a betegség típusát vagy stádiumát, de a legfrissebb hírek szerint az uralkodó állapota sokat javult.

Károlyt a fia, Vilmos herceg követi majd a trónon, de bízzunk benne, hogy erre még sok-sok évet kell várnunk. Isten éltesse az uralkodót, boldog születésnapot Károly király!

Kapcsolódó írásaink