Belföld
Az alkotmánymódosításra és a Stop Sorosra koncentrál először az igazságügyi tárca
Választási törvény
A minisztérium ezzel együtt emlékeztetett arra, hogy a választási törvény módosító javaslata 2017 tavaszán az ellenzéki pártok együttműködésének hiánya miatt nem tudott az Országgyűlés elé kerülni. Ismert, az áprilisi választás lebonyolítása során több probléma is felmerült, így például az, hogy két, az átjelentkező szavazókat fogadó fővárosi választókörben órákig kellett sorban állniuk a szavazóknak. Az államfő a parlament alakuló ülésén ezt elfogadhatatlannak nevezte és egyben bocsánatot kért az érintett szavazóktól. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke javasolta a választási időszak meghosszabbítását, a levélszavazás szabályainak pontosítását, a névjegyzékkel, az átjelentkezéssel kapcsolatos szabályok változtatását. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke lapunknak adott interjújában azt mondta: az egyik megoldás az lehet, hogy nem csak egy szavazókört jelölnek ki az átjelentkezőknek, a másik, hogy az eddiginél egy vagy két nappal korábban zárják le az átjelentkezési határidőt. Így jobban fel tudnának készülni a helyzetre a választási szervek.