Belföld

Volner is otthagyta a Jobbikot

„Az elnökség a megélhetési politizálást választotta, és kiveszett a nemzeti ügy képviselete”

Kilépett a Jobbikból Volner János. A párt korábbi alelnöke közölte, a kizárása miatt a frakcióból távozó két képviselő közül Fülöp Erik után Apáti István is követni fogja példájukat. A képviselők megtartják mandátumukat és egyelőre függetlenként folytatják. Volner szerint négy további frakciótag maradása is bizonytalan.

volner
A volt alelnök azt mondta, azért akarták kizárni, mert ellenezte a Jobbik balratolódását és az LMP-vel történő együttműködést (Fotó: Hegedüs Róbert)

Kilépek a Jobbikból – jelentette be tegnap a vele szemben indult fegyelmi eljárás tárgyalását megelőzően a párt Villányi úti irodájánál Volner János a párt korábbi alelnöke. Ismert, Volnert október 5-én kizárták a párt parlamenti frakciójából és etikai eljárást indítottak vele szemben, mert aznap nyilvánosságra került a Jobbik választókerületi elnökeinek küldött levele, amelyben keményen bírálta a Jobbik vezetőit, elsősorban Sneider Tamás pártelnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest. A levélben Volner rendkívüli tisztújítást kezdeményezett, hogy átvegye a párt vezetését.

A Jobbik vezetői már ki is hirdették az ítéletet, egy olyan koncepciós eljárásra készülnek, amelynek a végén engem a saját pártomból kizárnak – indokolta távozását Volner, aki erről levélben tájékoztatta Szabó Gábor pártigazgatót. Szerinte azért akarták kizárni, mert ellenezte a Jobbik „balra tolódását”, az LMP-vel való együttműködést és nem értett egyet azzal, hogy kikkel építsenek külföldi kapcsolatot. Úgy vélte, a Jobbik rossz úton jár, elnöksége révén a megélhetési politizálást választotta és elveszett benne a nemzeti ügy képviselete. „Brutális a különbség a Jobbik hivatalosan meghirdetett politikája és a valóságos tettek között” – fogalmazott.

Megjegyezte, nem fogja megbocsátani magának, hogy tavasszal, amikor a pártvezetés erre kérte, nem vette át a Jobbik irányítását. Volner szerint a Jobbikban ténylegesen bekövetkezett a pártszakadás, aminek oka, hogy Sneider és Gyöngyösi nem tettek azért semmit, hogy a pártot egészben tartsák, és „a legkisstílűbb módon igyekeztek megszabadulni a saját belső ellenzéküktől”. Szerinte a párt vezetőit csak az érdekelte, hogy náluk maradjon az elnökség és a kassza kulcsa.

Volnert minden bizonnyal kizárták volna a Jobbikból, Jakab Péter szóvivő többször is utalt erre, Gyöngyösi Márton elnökhelyettes pedig a napokban úgy fogalmazott, „kidobtuk Dúró Dórát és Torocz­kait, most meg utánuk dobtuk a másik hármat”. Ezzel Volner mellett Apáti Istvánra és Fülöp Erikre utalt, akik az alelnök kizárása után kiléptek a frakcióból, utóbbi pedig a pártból is. Volner tegnap közölte, Apáti István is követni fogja példáját, de a Jobbik felszólítása ellenére mindhárman megtartják parlamenti mandátumukat, és egyelőre függetlenként nemzeti politikát fognak folytatni. Kérdésre válaszolva azt mondta, a Jobbikon belül próbálta megoldani a problémákat, ezért nem tárgyalt a Toroczkaiék által alapított Mi Hazánk Mozgalommal esetleges csatlakozásáról. Volner szerint további négy további parlamenti képviselő frakcióban maradása bizonytalan, mert vagy bennük nem bízik ideo­lógiai okokból a vezetés, vagy ők tartják dilettánsnak az irányítást.