Belföld
Volner állítja, ő fékezte pártja „balratolódását”
Fejérben borult a Jobbik-frakció
Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, fékje volt a Jobbik több éve tartó balratolódásának. Hozzáfűzte: körülbelül húsz „balratolódós akcióból” tizenötöt házon belül meg tudtak akadályozni, de volt, amit nem, például Vona Gábor volt Jobbik-elnök Spinoza-házban tett látogatását. Vonának elmondta, ott kell maradnia a pártnak, ahová az értékei kötik, ráadásul, ha a Jobbik elhagyja a jobboldalt, akkor a Fidesz konkurencia nélkül fogja bővíteni a szavazótáborát, és ez szerinte be is következett. Szerinte az egykor nemzeti radikális párt oda jutott, hogy a DK-t segítette győzelemhez a XV. kerületben, és „nyílt udvarlásba kezdett az LMP felé”, amely magát liberális, baloldali szervezetként definiálja. 2014-ben, egy évvel a határkerítés építése előtt javasolta, hogy a Jobbik „álljon bele” a menekültkérdésbe, de a párt elnöksége azzal verte vissza javaslatát, hogy „trianoni határra egy nemzeti párt nem építhet vasfüggönyt”. Elmondta azt is, hogy nem vette fel a kapcsolatot a Mi Hazánk Mozgalommal, egyelőre a Jobbikban gondolkodik. Ezt megerősítette Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke is, aki az ATV-nek azt mondta, Volner a Jobbikért harcol, de hiába szeretne tisztújítást, az etikai bizottság ki fogja zárni őt a pártból. Elmondta azt is, hogy pártjuknak már van egy frakciója, a Fejér-megyei közgyűlésben, ahol az összes volt jobbikos képviselő átlépett a Mi Hazánkba.