Volner: Mi nem oroszbarátok vagyunk

Januártól már választókerületi rendszerben működik a Jobbik

Az unió sem látja bizonyítottnak a kémkedéssel vádolt Kovács Béla ellen felhozott vádakat – mondta lapunknak Volner János, a Jobbik alelnöke, aki úgy ítéli meg, hogy Kovácsot, ugyanúgy, mint Vidát az amerikaiak, a Fidesz és az ügyészség bizonyítékok nélkül vádolja. Amíg nincs bizonyíték, nem zárják ki a pártból.

volner
„Semmilyen eszmei közös pontunk nincs a baloldali pártokkal” (Fotó: Horváth Péter Gyula)

– Csalódottak a tavalyi három választáson elért eredményükkel?

– Nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, amíg nem nyerünk. Professzionálisabb munkavégzésre van szükség, sokat kell még dolgoznunk a sikerért. Viszont csak az előző ciklusban lettünk parlamenti párt, azóta pedig középpártként növekedni is tudtunk.

– Valóban úgy gondolták, hogy van esélyük leváltani a Fideszt?

– Olyan fölénnyel nyert a Fidesz 2010-ben, illetve olyan politikai klíma alakult ki, amelyben az rejlett, hogy Orbán Viktorék nagyon hosszú időre szerezték meg a hatalmat. A Fidesz–KDNP kellően gátlástalanul is politizált, hiszen „betonba is öntötte”, megszilárdította a hatalmát. A kormány minden kulcspozícióba fideszeseket nevezett ki, és a saját gazdasági hátterét is bebiztosította azzal, hogy egyes ágazatokban elvette az extraprofitot, több céget veszteségbe lökött, majd átszabta a piacot, és a hozzá közel álló vállalkozásokat hozta helyzetbe. Megszállták a közmédiát, de például az RTL Klubot is olyan helyzetbe hozták, hogy a központjuk kivonul az országból.

– Vona Gábor korábban ennél radikálisabb hangot ütött meg, hiszen néhány éve még beszüntette volna az RTL-t, és a székházát porig akarta rombolni.

– Nem szeretjük az RTL-t, de ettől elvonatkoztatva azt is támogatjuk, hogy a távozó multicégek helyére magyarok lépjenek. A Fidesz-kormánnyal viszont az a baj, hogy csak fideszes cégeket hoz előnyös helyzetbe.

– A Jobbik tehát ezért nem tudott megerősödni 2014-re?

– Legalábbis ennek komoly szerepe volt abban, hogy lecsökkent a mozgásterünk. Az ország szuverenitása mellett kiállunk, viszont azokat a kritikákat osztjuk, amelyek arról szólnak, hogy a Fidesz megengedhetetlen eszközökkel építette le a demokráciát.

– A Jobbik eszerint az 1990 és 2010 közötti berendezkedést támogatja?

– Nem, erről egyáltalán nincs szó. Vona Gábor tavaly azt mondta, a Jobbik nem liberális államot szeretne, hiszen ha az a liberális demokrácia, ami nálunk működött, akkor nem kérünk belőle. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindent felszámoltunk volna abból a berendezkedésből, amit 1990 után létrehoztak. Mi ugyanis a Fidesz törvényeivel szemben tisztességes versenyt biztosítanánk a pártok részére.

– Hogy halad a Jobbikban a választókerületi rendszerre való átállás?

– Január elsejétől működik az új rendszer. Bevezetjük a pártban a regionális igazgatók szerepkörét is, így sokkal hatékonyabban tudjuk majd ellátni a pártszervezési és a kampányfeladatokat.

– Ezzel könnyebben elejét tudják majd venni például az olyan belső botránynak, mint amilyen Miskolcon Szegedi Csanád és támogatói kizárásával vetettek véget?

– Remélhetőleg igen. A választókerületi elnököknek nagy lesz a felelősségük, saját területükön rendet kell tartaniuk, hatékony mozgósítást kell végezniük, hiszen sok esetben ők lesznek az országgyűlési képviselőjelöltjeink is. Tehát lesz idejük „felépíteni magukat”, nem arról lesz szó, amelyre korábban sajnos volt példa, hogy egy-egy választókerületben „többarcú” volt a párt, többen is megjelenítették a Jobbikot. Így megosztottuk a választók figyelmét. A célunk az, hogy a Jobbik még közelebb kerüljön az emberekhez.

– Mit szóltak az őszi, kormányellenes megmozdulásokhoz? Úgy tűnik, hogy a baloldal, és nem önök foglalták el az utcát.


– A legnagyobb demonstráció a netadó elleni szerveződés volt, amelyen nagyon sok nem baloldali, sőt jobbikos szimpatizáns is részt vett. Azért nem volt egyértelmű célja ezeknek a tüntetéseknek, mert a résztvevők politikai összetétele heterogén volt. A társadalomban jogos elégedetlenség alakult ki a kormánnyal szemben, a baloldal pedig megpróbálta kihasználni ezt.

– A Jobbik nem akart „ráépülni” a demonstrációkra?

– Bennünk az merült fel, hogy hitelesen és világosan elmondjuk, miért is ellenezzük az internetadót. Mivel semmilyen eszmei közös pontunk nincs a baloldali pártokkal, így fel sem merült, hogy egy színpadra álljunk velük.

– A Jobbik „oroszbarátsága” ismert, de le lehet-e tenni egyértelműen az oroszok mellett a voksot egy olyan válságban, mint a mostani orosz–amerikai párviadal?

– Mi nem „oroszbarátok” vagyunk, a magyar érdekeket képviseljük, és mindig is azokat fogjuk képviselni. Az ország érdeke az, hogy lazítsunk a mostani nyugati, gazdasági kitettségünkön, és nyissunk a keleti országok felé. Nem akkor kell elkezdeni a külkapcsolatokat építeni, amikor egy párt hatalomra kerül. Mi már most ezt tesszük, folyamatosan tárgyalunk különböző országok képviselőivel.

– Kovács Béla, uniós képviselőjük folyamatosan egyeztetett oroszokkal, és kémgyanúba keveredett. Meddig tagja még pártjuknak?

– Az uniós mentelmi eljárás elindult vele szemben. De mivel a magyar ügyészség az Európai Parlament felé sem továbbított semmilyen Kovács Béla bűnösségét megalapozó bizonyítékot, ezért az unió ismét kiegészítő dokumentumokat kért tőlük. Ők sem látják bizonyítottnak tehát a Kovács ellen felhozott vádakat. Mi pedig megkértük a kormányt és az ügyészséget, hogy tárják ezeket a Jobbik és a nyilvánosság elé. Az Egyesült Államok bármilyen bizonyíték felmutatása nélkül vádolja az adóhivatal elnökét, Vida Ildikót azzal, hogy bűnös, korrupt. Ugyanezt teszi a Fidesz és az ügyészség Kováccsal. Orbán Viktor Vida esetében elfogadhatatlannak tartja ezt az eljárást, hiszen az amerikaiak részéről bizonyítékok nélkül megvádolni egy felsővezetőt, majd lemondatni, azt jelentené, hogy ugyanígy bárkit el lehet távolítani az államigazgatásból. Ezt elutasítjuk mi is. A mi Vida Ildikónk tehát Kovács Béla. Ha valamilyen bizonyítékot látunk az állítólagos kémkedésre, lépni fogunk. Ahogy bizonyosan a kormányfő is, ha valami tényleg bebizonyosodna Vidáról. Biztos lehet benne, kizárjuk őt, ha látunk végre valamilyen bizonyítékot is a kémkedésre.