Belföld

„Vezérelvünk a szilárdság és nyugalom”

Orbán Viktor: A kormány végigviszi a programját, Magyarország megújítását

Kampányüzemmódról kormányzati üzemmódra álltak át, az önkormányzati választások után csak erre a munkára összpontosítanak – erről beszélt a Napi Gazdaságnak és a Kossuth rádió 180 perc című műsorának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

03o-MTI
„Élni és élni hagyni, ez a mi politikai filozófiánk” (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„Az ellenfeleink még nem törődtek bele, hogy a következő három és fél évben a dolgok úgy mennek majd, ahogyan azt a választópolgárok eldöntötték, a kormány érvényesíteni fogja a programját és végigviszi Magyarország megújítását. Ezért sokak számára furcsa helyzet a mai, a gazdasági fejlődés nyilvánvaló, minden társadalmi csoport és család léphet egyet előre, mégis feszült és ideges a hangulat” – mondta Orbán Viktor a Napi Gazdaságnak. Kifejtette, a kormánynak egyszerre kell harcolnia az ország szuverenitásáért, és közben nyugalmat kell teremtenie. Nincs szó arról, hogy a kormány átengedte volna a terepet, valójában fel sem mentek a pályára. „Nem lökdösődünk, nem veszünk részt az adok-kapokban. Szilárdság és nyugalom, ez a mi vezérelvünk” – magyarázta.

Elmondta, legfontosabb, hogy az intézkedések az embereket bevonva szülessenek meg, ugyanis a távközlési adó kiszélesítésének tervezett bevezetése azt mutatja, abból csak baj származik, ha ez a mozzanat kimarad. Most orvosolják azt a régi sérelmet, hogy sokakat munkára kényszerítenek vasárnap is. A szabad vasárnap bevezetésével háromszázötvenmilliárd sorsáról döntenek, ezért állnak szemben szervezett erők ezzel a lépéssel. Logikus taktikának, de egyben hazugságnak is tartja, hogy riválisaik hit- és életmódkérdésnek próbálják beállítani az ügyet. „Mindannyian tudjuk, hogy a magyar emberek azt viselik a legnehezebben, ha meg akarják nekik mondani, hogyan kellene élniük. Mi nem vagyunk sültbolondok, hogy meg akarjuk mondani az embereknek, hogyan is töltsék a vasárnapjaikat. Élni és élni hagyni, ez a mi politikai filozófiánk” – jelentette ki.

A bankrendszer átalakítása kapcsán a kormányfő arról beszélt, hogy nem állami, hanem nemzeti bankrendszerben gondolkodnak. Tartósan állami kézben kell lennie a Magyar Fejlesztési Banknak és az Eximbanknak, köztulajdoni befolyást kell gyakorolni a takarékszövetkezeti rendszerben. A többi bank esetében azonban a magánszektor elsőbbséget élvez az állami tulajdonnal szemben. Ma már – a Magyar Külkereskedelmi Bank és a Budapesti Bank megvásárlása után – a válság esetén is biztonságot nyújtó nemzeti bankrendszer van Magyarországon. Ezzel együtt a miniszterelnök nem zárta ki az újabb bankvásárlást.

Orbán Viktor kitért arra is, jó lenne, ha kétharmad–egyharmad arányban oszlana meg az uniós és az EU-n kívüli országokba irányuló magyar export, amely 2018–2020-ra megvalósulhat. Az orosz–ukrán konfliktus kapcsán azt mondta, a fejlemények abba az irányba mutatnak, hogy elszigetelődés, sőt hidegháborús állapotok jönnek létre. „Egyedül Németország deklarálta, hogy a konfliktusok és a szankciók ellenére is fontos, hogy tárgyalási viszony legyen az Európai Unió és az eurázsiai térség között annak érdekében, hogy megalkothassuk Európa új vízióját, amelyben helye lehet Oroszországnak is. És, teszem hozzá, Magyarországnak is van egy »Oroszország-doktrínája«, Magyarország a nemzetközi jog talaján áll, ezért nem tartjuk elfogadhatónak az orosz lépéseket Ukrajnában. Az sem érdekünk, hogy egy újabb hidegháborúhoz asszisztáljunk. Törekszünk viszont arra, hogy a gazdasági szankciók ellenére is a jó viszonyt tartsunk fenn Oroszországgal, és megmaradjon a későbbi intenzívebb együttműködés lehetősége” – hangoztatta. Hozzátette, az orosz elnök a Déli Áramlat felmondása után figyelmébe ajánlotta a törökországi lehetőséget, amennyiben itthon továbbra is szükségesnek ítéljük a dél felől érkező gáz biztosítását.


A miniszterelnök szerint ez lehetőség a szülőknek az ingyenes vizsgálatra
Drogmaffia elleni lépés lenne a teszt

A miniszterelnök újabb külföldi támadásokra számít, a kormány ugyanis folytatja a nemzeti érdekek védelmének politikáját, jövőre pedig az ország eddigi legnagyobb gazdaságfejlesztési tervét indítják el – ezt a Kossuth rádióban mondta pénteken Orbán Viktor miniszterelnök. A 180 perc című műsorban az M0-s és a fővárosi autópálya bevezető szakaszainak fizetőssé tételével kapcsolatban kifejtette, az autósok az évi negyvenegyezer forint helyett ötezer forintért válthatnak matricát, míg az országon átutazók ebből kimaradnak. A megyei matricákkal megszűnik a kettős autópálya-használati rendszer, vagyis minden közpénzből épült autópálya egységes díjazás alá kerül. A miniszterelnök igazat ad Bús Balázs III. kerületi polgármesternek abban, hogy belső városi hídnak lehet tartani a Megyeri hidat. Így annak használata ingyenes maradhatna. Ebben az ügyben a szerdai kormányülésen egyeztetnek. Hozzátette, készültek hatástanulmányok, de azt még nem lehet megmondani, hogy a fizetőssé tételből mennyi bevétel származhat.

Kijelentette, a drogteszt bevezetésének célja a drogmaffia kiszorítása. A kormány feladata, hogy lehetőséget biztosítson a szülőknek arra, hogy az iskolában ingyen elvégeztethessék a vizsgálatot, a politikusoknál és az újságíróknál pedig azért van szükség a tesztre, hogy kiderüljön, kire lehet számítani a drog elleni küzdelemben.

A miniszterelnök erkölcsi kötelességnek tartja, hogy egy gyermek se éhezzen. Kifejtette, a hároméves kortól kötelező óvodáztatás garantálja, hogy a gyerekek általános iskolás koruk végéig, vagy tovább napi háromszor–ötször enni kapnak.

„Ebből a ravaszkodós, sompolygós időszakból végre átlépünk a tiszta, világos, egyenes beszéd korszakába. Aki állít, bizonyít, akit vádolnak, védekezik” – mondta a kormányfő azzal kapcsolatban, hogy Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke beperelte André Goodfriend amerikai ügyvivőt. Hozzátette, így minden lehetőség adott, hogy a nyilvánosság előtt, fair bírói eljárásban az amerikaiak bemutathassák bizonyítékaikat.