Belföld
„Veszélyes az új brüsszeli elképzelés”
Kormányinfó. Bevándorlók millióit hívná be az unió – figyelmeztetett Lázár

A bevándorlók millióinak újabb meghívására készül az EB, ebből minden tagállamnak ki kellene vennie a részét – mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erre a következtetésre jutott abból az új programból, amelyet a bizottság migrációs biztosa, Dimitrisz Avramopulosz jegyez. Kifejtette, a „botrányos” indítvány már túlmegy a kötelező betelepítési kvótán is, hiszen nem az itt lévő bevándorlók szétosztásáról szól, hanem arról, hogy a migránsok anyaországából kellene kötelező érvénnyel az uniós tagállamokba migránsokat telepíteni. Egy-egy bevándorló teljes társadalmi integrációjához tízezer eurónyi éves támogatást biztosítana az unió. „A bevándorlók anyaországából a tagállamok akár ki is válogathatnák a migránsokat. Ez egyszerűen egy emberpiac lenne, ami teljes mértékben szembemegy Európa eszméjével” – mondta Lázár. Kitért arra is, ha a tagállamok nem fogadják el ezt a programot, szankciókkal szembesülhetnek.
Mint mondta, az asztalon hever Brüsszelben Soros György javaslata is, amely szerint különadót kellene kivetni az integráció fedezetének biztosítására, vagy a felzárkózási támogatások megvonásából csoportosítanának ide összeget. Emlékeztetett, az Európai Parlamentben nemrég a magyar balliberális képviselők is megszavazták, hogy migránsonként hetvenmillió forintos szankcióval büntessék azokat az államokat, amelyek szuverenitásukat védve nem hajlandók befogadni a bevándorlókat. „Izgalmas kérdés, hogy Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Niedermüller Péter, Molnár Csaba miért gondolja úgy, hogy Magyarországra be kell telepíteni bárkit is, hogy meg kell bontani hazánk homogenitását” – jegyezte meg. A magyar kormánynak nagy felhatalmazást adna a betelepítés megakadályozásában az október másodiki, sikeres kvótaellenes népszavazás.
Lázár üdvözölte, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfőn Röszkén tart majd kihelyezett ülést. A miniszter újfent hazugságnak, rágalomnak tartotta a nemzetközi szervezetek jelentéseit, amelyekben a migránsokkal szembeni erőszakkal vádolják meg a hatóságokat. A magyar szervek méltányosan járnak el a bevándorlókkal szemben, minden nemzetközi jogi előírást betartanak, semmiféle erőszak nem történt. Kifejtette, arról van szó, hogy a biztonsági határzáron túljutott ötszáz embert kísértek vissza a mélységi, nyolc kilométeres határsávból a szerb vonalhoz, magyar területre. Itt elmondták nekik, hol terjeszthetik elő az esetleges menedékkérelmüket. Hozzátette, a kormány arra számít, hogy különféle emberjogi szervezetek részéről alaptalan támadások érhetik az országot.
Kitért arra is, az EU-török megállapodás nem váltotta be egyes uniós politikusok reményeit. Miközben ugyanis a mi határainkhoz az idén tizenhétezren érkeztek, mindössze nyolcszáz bevándorlót vett át eddig az unió Törökországból, a törökök Görögországból pedig csak négyszázhatvannyolcat. Ez is bizonyítja, csak a fizikai határzár a jó megoldás.
A politikus felidézte a Századvégnek az Európai Unió tagországaiban végzett közvélemény-kutatását. Eszerint az unió lakosságának nyolcvannégy százaléka aggasztónak tartja az illegális bevándorlást. A közép-európai államok polgárainak hetven-nyolcvan százaléka ellenzi a kötelező kvótarendszert.
Visszaélések ellen
„Minden kormány lehetőségeket teremt. Van, aki tud élni a lehetőséggel, és van, aki visszaél a lehetőséggel. Nekünk nincs szükségünk azokra, akik semmilyen felelősséget nem vállalnak, csak kínos ügyeket hagynak hátra, ártva ezzel hazájuknak és közösségüknek” – nyilatkozta Lázár János a Figyelőnek adott interjúban, neveket nem említve. Előrevetítette, azokon a területen, ahol neki lesz politikai felelőssége, ott irtani fogja azt, ha valaki visszaél a bizalommal és lehetőséggel. A miniszter, aki minden bizonnyal hamarosan stratégiai kabinetvezetőként is dolgozik tovább, szólt arról is, legfőbb célkitűzése támogatni az emberek életét hosszú távon befolyásoló ügyekre fókuszáló Orbán Viktor miniszterelnököt abban, hogy fellépjen a politika és a gazdaság káros összefonódása ellenében. (KD)
Röviden
Hitelből újulhat meg a 3-as metró, de marad a kormánygarancia
- Hogy nevezhetik magukat demokratáknak azok, akik a népszavazás bojkottjára szólítanak fel? – tette fel a kérdést Lázár János. Azt is mondta, a baloldali pártok az unióban bizonyították, hogy támogatják a betelepítést, így világossá tették álláspontjukat. Ezzel a Fidesznek is segítettek. Kérdésünkre elmondta, az Európai Tanács jogkörét kellene erősíteni az unióban a bizottsággal szemben, illetve az unió nem veheti majd figyelmen kívül a kvótareferendum eredményét.
- Bejelentette, július 26-án Orbán Viktor miniszterelnök meghívására az új osztrák kancellár, Christian Kern Budapestre érkezik. A két politikus a bevándorlásról tárgyal, és új fejezetet nyitnak a magyar-osztrák kapcsolatokban.
- Újabb rezsicsökkentés következik a kormányhivatalokban. A bürokráciacsökkentés keretében augusztus 19-ig várják az állampolgári visszajelzéseket, hogy milyen eljárásokban lenne szükség újabb egyszerűsítésekre, milyen szolgáltatásokat tegyenek olcsóbbá vagy ingyenessé.
- Az Európai Bizottság nem ellenzi a budapesti 3-as metró felújítását, ugyanakkor a testület szakértői azt javasolják, hogy a főváros hitelt vegyen fel a beruházásra, mert az megtérül. A kormány – mivel egyetért a fővárossal a beruházás fontosságáról – garanciát vállal a mintegy 139 milliárdos hitelre. Az egyik megoldás az lehet, hogy az Európai Fejlesztési Bankon keresztül érkezik majd az összeg. Az EB számításai szerint a felújításra felvett hitel finanszírozható, megtérülő lenne.
- A Balaton térségének fejlesztését nem vonta vissza a kormány, megvan az összességében országosan rendelkezésre álló háromszázmilliárdos forrás. Csupán arról van szó, hogy csak azért, mert balatoni település pályázik valamire, nem kapja meg automatikusan a támogatást, hiszen ezzel előnybe kerülne az ország többi térségével szemben.
- Az Uber Budapestről való kivonulásáról azt mondta, a cég ezzel bizonyította, nem kívánják betartani azokat az adójogszabályokat, amelyek alapján, ugyanúgy, ahogy a taxitársaságoknak, nekik is működniük kellene.
- Szerinte a városligeti demonstrálók téves feltételezésből indulnak ki, nem csökkenni, hanem nőni fog a park zöldfelülete. Erre a tizenötmilliárdos kertépítési program a garancia. Megpróbálnak megmenteni minden fát, vállalva az átültetés költségeit is. Az Országgyűlés és a kormány meghozta a döntéseket, most már nem ők, hanem a kormánybiztos, a projektcég és a kivitelezők felelősek azért, ami a Városligetben történik.
- Orbán Viktor kormányfő nyári programjában szerepel a Mazsihisz vezetőségének fogadása – mondta a miniszter, aki a jövő héten az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőivel találkozik.
- Ismertetése szerint az első fél évben a kormány húsz ülést tartott, hatszáznegyvennyolc előterjesztést – 19 500 oldalnyi irományt – tárgyalt meg, száznyolcvankét rendeletet és háromszázötvenöt határozatot hozott.