Belföld
Vérszegény ellenzéki majális
Hiller István szerint gyorsan le kell tudni a baloldali előválasztást
A korábban megszokott beszédek nélkül zajlottak le az ellenzéki pártok május elsejei rendezvényei. Az MSZP vezető politikusai a városligetben csak egy fórumbeszélgetésen szólaltak fel, amelyen azt hangoztatták, hogy az ellenállást nem lehet feladni, „az ellenzéki politizálás egyetlen kritikus feltétele az összefogás”. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke úgy vélte, az emberek változást akarnak, a politikusok feladata, hogy ehhez hatalmat kovácsoljanak. Hiller István, az MSZP választmányának elnöke tévesnek nevezte azt az álláspontot, hogy elég lesz 2021 novemberében összekalapálni az együttműködést. Az ATV-ben kifejtette: április 8-án megmutatkozott, az emberek nem igazán díjazzák, ha ellenzéki politikusok arról beszélnek, hogy tárgyalnak. Szerinte rövid idő áll rendelkezésre az előválasztásokra, ezért inkább háttértárgyalás, gyors megállapodás kell.
A hétköznapi emberek problémáival foglalkozva, azokat a parlamentbe emelve kell tovább fejleszteni az LMP-t – hangoztatta Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes, az Ökopolisz Alapítvány rendezvényén. Demeter Márta frakcióvezető-helyettes szerint olyan pártok, amelyek korábban nem kormányoztak, négyszáz ezerrel növelték szavazótáborukat, ebből az LMP százötven ezres bővülést könyvelhetett el. Közben az ellenzéki erők egy részének támogatottsága erősen csökkent.
A Demokratikus Koalíció vezetői szerint aki a baloldali ellenzéki pártokra szavazott a választáson, Európára szavazott. Hajdu László, a párt egyéniben győztes képviselője arról beszélt, hogy Magyarországon „nagyon magas a munkanélküliség”. A Jobbik idén nem tartott majálist, a 888.hu cikke szerint erre se pénz, se akarat nem maradt a pártban.