Belföld
Versenyképes digitális tudás is szükséges
Ledolgoznák a hátrányokat a köznevelésben

A digitális szakadékot – amely az informatikai eszközök és tudás, valamint a rendelkezésre álló lehetőségek között van – „módszeresen, tudatosan” fel lehet számolni a köznevelés intézményrendszerében, vagy legalábbis meg lehet állítani azt a tendenciát a digitális kompetenciák területén, ahol az OECD-felmérések nem feltétlenül jó értékelést adnak a magyar iskolarendszernek és a diákoknak – erről beszélt tegnap Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár az MTI közlése szerint. Az európai programozás hete, azaz a digitális készségek fejlesztését és a programozás népszerűsítését szolgáló EU CodeWeek kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány célja, hogy a magyar gyermekek a köznevelésben olyan digitális tudást is szerezzenek, amellyel felvehetik a versenyt bármely európai, végzett diákkal.
A tájékoztató előtt tartott programozási bemutató órával kapcsolatban úgy fogalmazott: látszik, hogy van az a korosztály és van az a módszertan, amellyel játékosan, okosan hasznos és tudatos lépéseket lehet tenni a digitális kompetenciák megerősítésére. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az európai programozás hetén több millióan vesznek részt az unióban, diákok, tanárok, szülők, vállalkozások, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma harmadik alkalommal csatlakozik ehhez. Az október 10. és 18. közötti sorozat célja, hogy a programozást mint tudást játékos formában juttassa el a gyermekekhez.
Czunyiné Bertalan Judit hangsúlyozta, a digitális környezet jó értelmezése, tudatos használata versenyképességet is meghatározó tényező a világban, ezért ennek előfeltételeként a digitális készségek, képességek fejlesztése a többi között a nemzeti alaptantervben, a digitális nemzet-koncepcióban, abban, hogy minél több háztartásban legyen széles sávú internet, az internetbiztonság vagy a digitális módszertanok erősítése terén is fontos a kormány számára. Az OECD-mérések alapján a magyar gyerekeknek szükségük van fejlesztésre a digitális kompetenciák terén, ezért ennek nemcsak a köznevelésben, hanem a pedagógusképzésben és -továbbképzésben is hangsúlyos szerep kell, hogy jusson – szögezte le az államtitkár. Hozzátette, ez természetesen szerepel a köznevelési alapcélok és a köznevelésben meghatározott kilenc kulcskompetencia között is. Ugyanakkor az államtitkár szerint a felmérések eredményétől nem megijedni kell, hanem szembe kell nézni velük, a szakmával, a piaci szereplőkkel együtt megteremteni annak a lehetőségét, hogy közép- és hosszú távon stratégiai lépéseket tehessenek a digitális írástudás, a digitális műveltség vagy a digitális kompetenciák területén.
Szuperszámítógép a Miskolci Egyetemen
A debreceni és a szegedi felsőoktatási intézmény után úgynevezett szuperszámítógépet kapott a Miskolci Egyetem is, amely egy 3,2 milliárd forintos uniós keretből gyarapodott a tegnap átadott géppel. Köpeczi-Bócz Tamás, az Emmi államtitkára az eseményen emlékeztetett arra, az első szuperszámítógépet 2011-ben adták át Debrecenben. Az egyetemeken a tudományos világ számára is különleges lehetőség nyílik ezen eszközök használatával, korábban elképzelhetetlen kutatásokat végezhetnek – részletezte az államtitkár. Hozzátette, a kutatás eredményeként a technológia is fejlődik, a szuperszámítógépek így hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a tudományos eredmények mind itthon, mind Európában egyre jelentősebbek legyenek.
(KCS)